FŐZŐISKOLA  A GABONÁKRÓL 2
2010. július 02. írta: meiszner.kati

FŐZŐISKOLA A GABONÁKRÓL 2

A Meiszner Kati főzőiskola  Gabonákról szóló kurzusának második foglalkozása a rizsről szólt,  hiszen a rizsfőzés témáját még némely szakácsok  is kerülik, és a neves főzőműsorban serénykedő séfek rizsfőzési tudományának végeredménye is igencsak színvonalon aluli látványt nyújt.  Aki viszont elsajátít néhány alapszabályt, megszeretteti családjával, és soha sem fogja tönkretenni a rizst.


Először megismerkedhettek a résztvevők a különböző rizsfajtákkal, rizsfőzési eljárásokkal. A rizs hasznos tulajdonságaival.
Főztünk vörös lencse levest, rizottót spárgával, zöld mangó csatnit, és csapatit sütöttünk. Mivel szóba került kérdésként a főzelék témája, rögtönöztünk egy francia főzeléket zöldborsóból salátával és újhagymával.
A foglalkozás végén, miután mindent végigkóstoltunk, megnéztük a biokertben fejlődő kora nyári zöldségeket, hogy ama kínai bölcsesség jegyében fejezzük be ezt a jól sikerült napot - miszerint étkezés után tégy ezer lépést.


A következő foglalkozás rövid nyári szünet után:
A gabonákról 3. rész augusztus 28-án 14 órától
Ismerkedés az Indiai konyhával szeptember 18-án  14 órától
Az Ájurvédikus táplálkozásról 6 részes foglalkozás indul szeptemberben.
Érdeklődni a 06 30 948 54 47-es telefonon és a biokert@profinter.hu címen lehet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr482124454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása