Újhagyma hajtatás a konyhában
2011. március 03. írta: meiszner.kati

Újhagyma hajtatás a konyhában

A téli időszakban, ezen az éghajlaton szinte minimális a friss zöldségek választéka. Ez alatt értendőek a hazai lehetőségek, nem az importáltak, és a szezonális táplálkozás lehetőségei. Az újhagyma  hajtatására legjobb olyan hagymát választani, amelyik már elkezdett gyökereket hajtani, vagy kibújt felül a zöldje. Ezek már úgysem ideálisak a főzéshez, általában puhák, sok réteget ki kell dobni belőle, a közepében koncentrálódnak az „új hagymához” – vagyis az új élethez szükséges anyagok.


Az Újhagyma hajtatásának legegyszerűbb módja, hogy a kiválasztott hagymákat egy méretüknek megfelelő vízzel teli pohárba helyezzük. A vizet 1-2 naponta cseréljük, később elegendő, ha csak a gyökerek érnek a vízbe. Ahogyan kihajt a hagyma zöldje, mindig vághatunk belőle, és természetesen nem a végtelenségig, de amíg tartanak a hagyma tartalékai folyamatosan növekszik a zöld szár.

Másik lehetőség a hajtatásra a téli időszakban üresen álló balkonládák.
A hagymákat szorosan egymás mellé csak éppen bele nyomjuk a földbe, meglocsoljuk, és a továbbiakban ügyelünk rá, hogy a talaj nedves maradjon. Ne locsoljuk túl mert a pangó víztől elrothadhatnak a hagymák.

Amennyiben bio újhagymát szeretnénk nem elég hogy biohagymát ültetünk el a föld is bio legyen (kapható a gazdaboltokban) - egyébként a virágföldek sok vegyszert tartalmazhatnak.


A zöldhagyma kifejlődésének időtartamát alapvetően a hajtatás hőmérséklete határozza meg.
20 ºC körül 3-4 hét alatt , 10 ºC körül (a lépcsőházban, vagy egy fűtetlen fólia alatt) 5-6 hét alatt fejlődnek ki a zöldhagymák. Az elültetett hagymák mérete határozza meg, mennyi zöldhagyma fejlődik belőlük, a nagyobbaktól akár 5-6 szálat is várhatunk.


Könnyű kiszámolni, hagy a saját hagyma hajtatás azon kívül, hogy mindig a rendelkezésünkre áll a friss zöldhagyma nagyon gazdaságos is.


Győződj meg róla, újhagymát hajtatni valóban egyszerű dolog!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr822708502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása