Tojásfelhő leves
2011. december 29. írta: meiszner.kati

Tojásfelhő leves



Három változatát adnám közre ennek a Kínában talán leggyakrabban készülő levesnek. A tojásfelhő készítés titkát megismerve, pedig bármilyen tojásos levesben alkalmazhatjuk ezt a módszert.

Amikor először láttam, hogyan csorgatják a levesbe a felvert tojást arra gondoltam ez csak valamilyen szakács faxni. Aztán az első kanálnyi leves után rögtön tudtam, ez az, amit eddig nem árultak el Nekem, és a kínai konyha titkai közé tartozik.


A költői elnevezés jelzi a leves könnyedtségét, emellett ha rendelkezésünkre áll a zöldségalaplé, vagy a kínai konyhában használatos csirkealaplé nagyon gyorsan elkészíthető.


A leves aktualitását adja, hogy az őszi vetésű spenót, és az időben elduggatott hagyma a kedvező időjárásnak köszönhetően még mindig szedhető a kertben.

4 személyes adaghoz:
1 tojás felverve
2 szál zöldhagyma, vagy egy csokor kínai metélőhagyma
1 l alaplé
½ teáskanál cukor
1 ½ teáskanál híg szójamártás

Az alaplevet felforraljuk, beletesszük a cukrot és a szójamártást, a csíkokra szelt zöldhagymát.
A felforrt levest levesszük a tűzről, és 30 40 cm-el felette tartott villán keresztül belecsorgatjuk a felvert tojást, majd rögtön lefedjük, egy perc után ettől a tojás olyan lesz, mint a puha felhők az égen, és a leves tetején fog úszni.
Csészékbe merjük néhány csepp pirított szezámolajat teszünk bele, és rögtön tálaljuk.

Tojásfelhő leves paradicsommal

4 személyes adaghoz:
1 tojás felverve
2 paradicsom szeletekre vágva
1 l alaplé
½ teáskanál cukor
1 ½ teáskanál híg szójamártás
1 teáskanál kukoricakeményítő

Az alaplevet felforraljuk, beletesszük a cukrot és a szójamártást, a csíkokra szelt paradicsomot, a hideg vízzel elkevert keményítőt, és 4-5 percig főzzük.
A felforrt levest levesszük a tűzről, és 30 40 cm-el felette tartott villán keresztül belecsorgatjuk a felvert tojást, majd rögtön lefedjük.
Csészékbe merjük néhány csepp pirított szezámolajat teszünk bele, és rögtön tálaljuk.

Tojásfelhő leves spenóttal

4 személyes adaghoz:
1 tojás felverve
2 tő spenót, vagy két maréknyi spenót levél a nagyobbak összevágva
1 l alaplé
½ teáskanál cukor
1 ½ teáskanál híg szójamártás
1 teáskanál kukorica keményítő
 


Az alaplevet felforraljuk, beletesszük a cukrot és a szójamártást, a hideg vízzel elkevert keményítőt, majd a spenótleveleket, és 2-3 percig főzzük.
A felforrt levest levesszük a tűzről, és 30 40 cm-el felette tartott villán keresztül belecsorgatjuk a felvert tojást, majd rögtön lefedjük.
Csészékbe merjük néhány csepp pirított szezámolajat teszünk bele, és rögtön tálaljuk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr423503269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása