A gabonaszemek kalászból való kiverése a cséplés.
Ennek legegyszerűbb formája amikor egy bottal verik a földön szétterített gabonát. Több távol Keleti országban napjainkban is ezzel az ősi módszerrel nyerik ki a gabonaszemeket. Egy csodálatos ország ahol még mindig nagyon nehéz munkával jár a mezőgazdálkodás. Az évi háromszori aratásról ne csak a bőség jusson eszünkbe. Ez azt is jelenti hogy pihenés nélkül egész éven át működik a mókuskerék, vetés, palántázás, aratás, cséplés, és megint vetés, mindez a hegyoldalak miatt szinte teljesen kézi munkával, és állandóan a vízben állva.
Mivel már szinte teljesen a feledés homálya takarja, nézzük, hogyan zajlott mindez nálunk déd és ük nagyanyáink idejében, még a XIX. században..
„A cséplést mindig a településen belül, az udvaron vagy a csűrben végezték. Mindkét helyen négyszögletű szérűt készítettek, a helyét ledöngölték, feltapasztották, úgy, hogy egyetlen szem se menjen veszendőbe. A csép két részből áll: az egyik a nyél, és ehhez kapcsolódik a fele hosszúságú hadaró. A kettőt szíjkengyel köti össze olyanformán, hogy a hadaró segítségével körbeforoghasson. Ezt a szerszámot többnyire mindenki maga készíti el, és mindig áll néhány darab belőle a csűr gerendájára felakasztva. Két sor megbontatlan kévét úgy ágyaznak be, hogy azok kalászukkal nézzenek szembe egymással. Ezt először így agyalják meg, majd a csép nyelével megfordítják, és a másik oldalát is végigverik. Ekkor hullnak ki a legérettebb szemek, melyeket vetőmagként raktároznak. Ezután kerül sor a kévék megoldására, és újabb cséplésére olyanformán, hogy amikor már minden szemet kivertek, akkor a szalmát a hadaró segítségével lesodorják róla. A polyvás szemet először gereblyével tisztítják, majd a csűr egyik sarkába összegyűjtik. Ha a cséplést többen végzik, akkor az ütemre történik, mely aszerint változik, hogy hányan dolgoznak együtt, így a hangból már messziről megállapítható a cséplők száma.”
Az idézet és az archív fotó Balassa-Ortutay Magyar Néprajz című könyvéből származik.
A XVIII. század végén feltalálják a cséplőgépet, melyet 1849-től gőzgép, 1904-től motoros gép hajt, és ha nem is túl gyorsan, de a XIX. század végére Magyarországon is elterjedt a cséplőgép használata. Manapság csak a kis mennyiségű vetőmag kinyerését végzik kézi csépléssel.
Ezért aztán, amikor először találkoztam a vietnami utakon történő rizscsépléssel, amelyhez még besegítenek az arra elhaladó járművek is kicsit visszatérhettem az időben.
Ahogyan közelít egy jármű akkor a rizscséplést végzők lehúzódnak az út szélére, majd annak elhaladtával a hátsó ablakban visszanézve láthatjuk, hogy folytatják tovább monoton tevékenységüket.