Három legfontosabb tavaszi munka a gyümölcsösben
2015. március 05. írta: meiszner.kati

Három legfontosabb tavaszi munka a gyümölcsösben

Első és  legfontosabb feladat a metszés. Már kevés olyan régi gyümölcsfával találkozhatunk, melyekkel szinte semmit sem kell tenni, és óriásira nőve roskadoznak ágaik asok termés alatt. Ezek afajták sokszor nem olyan édesek, kicsik a terméseik, ezért elkezdtek nemesíteni édesebb és nagyobb termésű fajtákat. Ezek már nem olyan ellenállóak, és a segítségünkre, védelmünkre szorulnak. szorulnak.

cseresznyefakis01.jpg

 A gyümölcsösben végzendő tavaszi munkák közül a metszés egyértelműen és alapvetően meghatározza a várható termés mennyiségét. Ezért olyan fontos figyelembe venni a természet törvényeit, és ha az ember úgy is képzeli, hogy már kellőképpen emancipálódott, és függetlenítette magát a Hold ritmusától - elegendő csak a női ciklust példának felhozni. A kertművelés természetes módszereihez bármikor visszatérhetünk, csak elhatározás kérdése. Attól függően hogy a Hold milyen állatövi jegy hatásait közvetíti a Földre, megkülönböztetünk levél, gyökér, termés, és virág napokat.

Éppen a metszés esetében mutatkoznak meg nagyon hamar és egyértelműen a termés mennyiségében  ezek a kozmikus hatások. Mindig a holdnaptár szerinti megfelelő napokat választom a metszésre. A nagy tapasztalattal rendelkező Laci bácsi aki első években metszette a gyümölcsöst, és tanított a fortélyokra, átadva tapasztalatát, kérdezte tőlem hogy lehet hogy nála tavaly sokkal rosszabb volt a termés mint nálam? Holott mindkét helyen Ő végezte a metszést. A következő évben már előre megkérdezte mely napokon érdemes metszeni.

barackfakis03.jpg

A legfontosabb szabály hogy a metszés fogyó Holdban az oroszlán, nyilas, felszálló Holdban a bika jegyében történjen. Ilyenkor a növények nedvei nem felfelé áramlanak, így azok a vágási felületen nem folynak ki, könnyebben begyógyul sebhely. Ez azért lényeges mert a nedvek elvesztése visszaveti a fa fejlődését, és nem képes a gyümölcsök kinevelésére.

Ennek megfelelően idén (2015-ben) amikor ezt írom már csak tél végi metszésről beszélhetünk. Eszerint, a gyümölcsfák és a szőlő metszésre február 27-től március 13-ig a legalkalmasabb időszak ha március elején nagyon hideg vagy esős idő lenne, akkor a következő  ültetési időszak március 26-tól  április 10-ig  alkalmas a lemaradásokat bepótolni. Ezen belül a legjobb a termés és virág napokon metszeni, ez március 5 től 6-án 12 óráig, majd 10-én 11 órától, 11-és 19 óráig, 31-én április 1-én, a Húsvétot kihagyva, 7-én, és 10-én 13-22 óráig. Egy nagy gyümölcsösben ez a néhány "legjobb nap" kevés, ilyenkor legalább az ültetési időszakot célszerű szem előtt tartani. (Az időpontokat a 2015-s vetési naptár alapján adtam meg. A vetési naptárat a Biokultúra szövetségnél, a Biodinamikus egyesületnél, bioboltokban, és biopiacokon tudjuk beszerezni)

Vannak olyan fák, melyeket az erős "könnyezés" miatt a nyár végén metszenek meg. Ilyen a diófa melyet augusztusban, és a mogyoró melyet szeptemberben ajánlott metszeni.

A metszés lényege a fa élettartamának meghosszabbítása. A elhanyagolt, elöregedett fákat, egy erőteljes visszametszéssel, még megfiatalíthatjuk, és megint gazdagon fognak teremni. Az ilyen drasztikus beavatkozás  után, a fa erőteljesen hajtani kezd, fontos hogy asok felesleges ágat majd a nyári metszésnél eltávolítsuk, hogy a fejlődésükre ne fordítson feleslegesen energiát a fa. Az ilyen fiatalító metszést két három évre is eloszthatjuk, így kevésbé viseli meg a fát.

metszes01.jpg

A nagyobb vágási felületeket kezeljük, kenjük be sebkezelő kenőccsel, hogy gyorsabban begyógyuljon, és ne fertőződjön el a felülete.

Mindegyik gyümölcsfajtának megvannak a metszési jellegzetességei, melyeket megtanulhatjuk, tapasztalt kertészektől, az elveket pedig bármelyik metszésről szóló könyvből elsajátíthatjuk. Ezek alapján fokozatosan megtanuljuk mi a legjobb a gyümölcsfáinknak. 

A metszéskor mindenképpen távolítsuk el a beteg ágakat, és ezeket égessük el. Amúgy a metszéskor keletkező ágakat, összevágva,kötegelve vagy dobozolva eltehetjük a következő fűtési időszakra. Ennél jobb gyújtóst keresve sem találunk. A konyhai tűzhelynél, pedig mással el sem tudom képzelni a hirtelen magas hőfok elérését.

barackfakis02.jpg

A metszéskor levágott virágrügyekkel teli ágak meleg helyen és vízbe téve hamarosan kivirágozva, korábban elhozzák a tavaszt otthonunkba.

barackviragkis02.jpg

 

A metszés után következik a tavaszi lemosó permetezés

A kora tavaszi lemosó permetezéssel a gombás, és a baktériumos fertőzésektől, és az áttelelt kártevőktől védjük meg a fát. Mielőtt hozzáfogunk gereblyézzük össze a fa alatt esetlegesen ottmaradt faleveleket, mer ezek is sok kártevőt rejthetnek el. Egyben a fán maradt moníliás múmiákat is távolítsuk el.

A biológiailag művelt kertben néhány év alatt létrejön egy egyensúly, ennek kialakulásáig mindenképpen ajánlott a  gyümölcsfák tavaszi  lemosó permetezése. Ehhez a biogazdálkodásban engedélyezett szerek a réz,pl. rézszulfát, rézhidroxid, rézoxiklorid, bordói lé, a poliszulfidkén pl. kálcium-poliszulfid és az ún. olajtartalmú készítményeket. vazelinolaj, ásványolaj, növényi olaj, paraffinolaj. A kénes készítményel a lisztharmat elle is védekezhetünk egyszerre. 

A poliszulfidkén tartalmú készítmények a különböző gombás betegségeken kívül (pl. lisztharmat, varasodás, monília, vesszőbetegségek stb.) a rovar (pl. pajzstetvek, levéltetvek, körtelevélbolha) és az atkakártevők ellen is hatásosak. A rovarölő hatásuk különösen olajtartalmú szerekkel kombinálva fokozható: ilyen gyári készítmény pl. a poliszulfidkén+vazelinolaj tartalmú Nevikén („olajos mészkénlé”).

Az ún. olajos készítmények (növényi olaj, paraffinolaj, vazelinolaj) a rovar- és atkakártevők ellen a leggyakrabban alkalmazott lemosószerek. Tekintettel arra, hogy a kártevők többsége még a keményebb téli fagyokat is átvészeli, a telelő alakok ellen az olajos lemosás általánosan javasolt. Hatásukat úgy fejtik ki, hogy vékony bevonatot képezve a kártevők áttelelő alakjain, megakadályozzák azok légzését. Hatásosak a pajzstetvek, levéltetvek tojásai, takácsatkák kifejlett egyedei és tojásai, körte-levélbolha ellen.

A biokert alapvetően egy erőszakmentes világ - ezért az egyensúly elérése a legfőbb feladat, hogy ne kelljen semmilyen élőlényt elpusztítanunk, önös érdekein miatt, és a fákat, növényeket erősítsük, hogy ők képesek legyenek saját magukat megvédeni, és ne nekünk keljen a"kártevőket" elpusztítani!

Nagyon fontos a kezelés jó időzítése, ezért ügyeljünk arra, hogy a lemosó permetezés a rügypattanáshoz lehető legközelebbi időpontban történjen, az elkésett permetezés,ha már kifakadtak a levelek megperzselheti azokat.

barackfakis04.jpg

A harmadik fontos teendő a gyümölcsösben a fák törzsének az ápolása. Egy erős kesztyűvel, vagy inkább kefével, eltávolíthatjuk az esetleges kártevőket, az elhalt kéregdarabokat, és utána egy gyógynövényes tapasszal, (a  tapaszhoz agyagot, friss tehénlepényt, és zsurlófőzetet esővízzel hígítva elkeverünk), és ezzel bekenjük, vagy hígabbra készítve egy kis söprűvel "befröcsköljük" a törzset. Így tudjuk begyógyítani a nagyobb kambium sérüléseket is.

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr347241989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pannonfunk 2015.03.05. 16:32:54

"Attól függően hogy a Hold milyen állatövi jegy hatásait közvetíti a Földre, megkülönböztetünk levél, gyökér, termés, és virág napokat." Oh, köszöntem, ma is tanultam valamit :)

Gabor Ventilla 2015.03.06. 00:12:06

Ha százával oltasz, és azt tapasztalod, hogy a holdnaptár szerinti kedvező napokon 90% fölötti eredést érsz el, míg máskor csak 50% körülit.NEM FOGSZ NEVETNI.

NGkiraly 2015.03.06. 09:44:57

Nézd meg a sok panelproli viselkedését teliholdkor és rájösz az összefüggésekre. Pedig azok életükben nem látták a holdat.

meiszner.kati 2015.03.06. 09:52:38

@pannonfunk: ha még többet szeretnél megtudni, az erről magyarul megjelent legjobb könyv, Útmutató Hold (A holdnaptár alkalmazása a mindennapi életben) Thomas Poppe, Johanna Paungger

meiszner.kati 2015.03.06. 09:54:41

@Gabor Ventilla: az ilyen látványos eredmények, mindig megerősítenek bennünket az ősi tudás valódi. Köszönöm a jó példát.

meiszner.kati 2015.03.06. 09:55:55

@NGkiraly: a telihold mindenkire hatással van, csak különbözőképpen reagálunk rá.

pannonfunk 2015.03.07. 22:45:25

@meiszner.kati: Köszi, nekem már ez is sok(k) volt :)
süti beállítások módosítása