Sütőtökös tészta
2015. március 12. írta: meiszner.kati

Sütőtökös tészta

sutotokostesztakis03.jpg

Nem is gondolni ránézésre hogy milyen finom lehet a sütőtökös tészta. Igazán elegáns a hosszú tésztákkal, mint, spagetti, bucatini, széles metélt. Nálunk soha sincs maradék, mindig csak a szükséges mennyiséget főzöm le, ezt az ebédet legszívesebben este megint elkészítettem volna. Legfinomabb hozzá a hokkaido, provanszi muskotály, vagy a némileg  halványabb nagydobosi fajták.

sutotokostesztakis01.jpg

Hozzávalók 

400 g széles metélt

1 evőkanál olíva olaj

1 evőkanál vaj

6-8 zsálya levél (lehet szárított is)

2-3 szál majoránna

400 g sütőtök

3-4 gerezd fokhagyma

1 pohár zöldség alaplé, vagy víz

reszelt parmezán

só, frissen őrölt fekete bors

sutotokostesztakis02.jpg

A  megmelegített olajba dobjuk a zsálya leveleket és az apróra vágott fokhagymát. Ahogyan megérezzük a fokhagyma illatát rögtön hozzáadjuk a kockákra vágott sütőtököt, és együtt pirítjuk 5 percig, majd alá öntjük a zöldségalaplevet, és puhára pároljuk, sózzuk, borsozzuk. A tésztát kifőzzük, leszűrjük, beleforgatjuk a szószba. Kitálaljuk, megszórjuk még egyszer őrölt borssal, a reszelt parmezánnal, és a kis majoránna levélkékkel.

sutotokostesztakis04.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr1007262719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása