Medvehagyma - Allium ursinum
2015. március 30. írta: meiszner.kati

Medvehagyma - Allium ursinum

 

Az első friss üde növény a természettől, a lombos erdők, bükkösök legkorábban előbújó évelő zöldség és gyógynövénye. Levélkéi már március második felében szedhetőek, amikor még a természet éppen csak ébredezik, és bármilyen friss zöldféle kincsnek számít. A medvehagyma teljes egészében felhasználható, hagymája, szára levele, virága egyaránt. A tavaszi böjti időszakban a szervezet számára a megtisztulást segíti.

medvehagymaviragkis001.jpg

Termesztése

Igazat megvallva kényelemből telepítettem az első medvehagyma töveket a kertben, hogy mindig frissen kerülhessen az asztalra.

Lehet magról és a kis hagymákról szaporítani, ez utóbbi biztonságosabb, csak nem szabad hagyni, hogy kiszáradjon a felszedett hagyma. Tehát kiássuk, szétosztjuk, elültetjük, jól megöntözzük. Először 25-30 cm-es sortávolságra, és 10-15 cm-es tőtávolságra, legalább 10, de inkább 15, de akár 20 cm mélyre ültessük, az évelőágyásba, lehetőleg árnyékos, félárnyékos, nyirkos helyre. Emlékezzünk rá milyen körülmények között található természetes élőhelyén, és ugyanúgy fogja igazán jól érezni magát a kertünkben is. A gyümölcsösben, vagy egy bokros sövény tövében, de akár a bogyós gyümölcsök alá is kerülhet, legalább megvédi a ribiszkerozsdától a leveleket.  Az erdőben laza humuszban gazdag avarral takart (mulcsozott) földje van, lehetőleg ezt biztosítsuk számára a kertben is. Ha megfelelő helyre telepítettük  magától szaporodik az évek során és benövi az egész területet. Első években türelmesnek kell lennünk hozzá, mert minden hagymácskából két levél nő ki. Csak a harmadik évben vágható le tövenként egy-egy levél, ha mindkét levelet leszedjük a hagyma elpusztul, és eltűnik a medvehagymásunk a kertből megint mehetünk az erdőbe szedni. A harmadik, negyedik évben már virágzik. A mag beérése után levelei elsárgulnak, és egyszer csak eltűnnek, nem kell megijedni, él és tovább fejlődik a földben. Ha a növekedési időben szárazság van meghálálja az öntözést. Viszont azon ne csodálkozzunk ha esős nyár után kevesebb növény, vagy levél fejlődik ki, mivel a hagyma a nedvességben nem tud kellőképpen pihenni (ezért is célszerű a tulipánhagymákat minden évben felszedni, akármit is írnak a csomagolás útmutatóján. A cél nem az hogy megvettük a tulipánhagymát és minden évben egyre több virágunk legyen, hanem hogy minden évben vegyünk újabb és újabb növényeket.)  A vásárolt magokat ősszel vessük el, mert a kikeléshez feltétlenül kell a fagyhatás. Eltelik néhány év, és annyi medvehagymánk terem, hogy felmerül a sűrű vetemény esete. Ilyenkor már a hagymákat is kiszedhetjük fogyasztásra, illetve szétültethetjük fejlődésének bármelyik szakaszában, a fontos hogy a földből kiemelve ne hagyjuk kiszáradni, mindjárt ültessük szét. 

medvehagymakis001.jpg

Szedése

Eleinte mindig csak egy levelet tépjünk le tövenként, hogy a másik megmaradt tudja táplálni a növényt, és az öregebb töveken is mindig hagyjunk néhány levelet.. Vagyis attól hogy szőnyegként borítja a talajt,szedéskor  ne tépjük ki hagymástól, és ne kaszáljuk le a növénykéket, odafigyelés nélkül. A medvehagyma annyira népszerű lett az utóbbi időben, ami akár oda vezethet, hogy  kipusztul, eltűnik a növény. Még nem védett növény, de rajtunk múlik hogy ne kelljen tiltani a szedését, mint ahogyan a hóvirággal ez már megtörtént. A  természetvédelmi területeken viszont csak gyönyörködjünk benne. Akkor tud szaporodni, jövőre is kihajtani, ha hagyunk minden tövön legalább egy két levelet, akkor képes lesz virágszárat hajtani magot nevelni, és az anyahagyma is megújulhat.

A hagymáját akkor szedhetjük, amikor magjait szétszórta, kezdenek elszáradni a levelei, ugyanúgy mint minden más hagymaféle esetében.

Összetéveszthető

Levele nagyon hasonlít a gyöngyvirágéra és az őszi kikericsre, ez utóbbi később bontja ki leveleit, és élőhelyében is eltér a medvehagymától, inkább napos rétek, árokpartok növénye. Igazából erdőben még nem találkoztam együtt velük. A kerti termesztésnél, viszont egymástól távol jól elhatároltan ültessük, hogy a gyerekek össze ne téveszthessék. Könnyen megállapítható kiléte, ha megdörzsöljük, vagy megtörjük a levelét érezzük a medvehagyma jellegzetes fokhagymára emlékeztető illatát (van akinek szagát). A gyöngyvirág levele sötétebb zöld, vastagabb, és nézzük meg a fonákját ahol három ér fut rajta. Hasonlóságuk miatt legyünk figyelmesek a szedésnél.

Beltartalmi értékei

A medvehagymában található vitaminok és ásványi anyagok: A, B, C, niacin, magnézium, vas, cink, mangán, kalcium, szelén.

Hatóanyagai ugyanazok, mint a fokhagymáé, csak más mennyiségi összetételben (allináz, allicin, ajoen, metil-alil-triszulfid, adenozin, flavonoidok, cisztein, foszfolopidek, béta-sziszoszterin, szteroidok, vitaminok) ennek köszönhetően nincs utó- illathatása, csak addig érezzük szagát, amíg esszük. Nem mondható hogy hatóanyagai erősebbek a fokhagymánál, mert attól függ melyik hatóanyagról beszélünk, és milyen gyógyhatást szeretnénk elérni általa.

Gyógyhatása

A gyógynövények közt is kiemelkedő, a medvehagyma nagyon hasznos egészségvédő növény, gyorsan megszabadít bennünket a tavaszi fáradtságtól.

Nem véletlenül adta  a természet ilyenkor tavasszal a medvehagymát, a böjti időszakban, mert segít szervezetünknek megújulni a téli nehéz táplálkozással túlterhelt időszak után. Fitoncidjai alapos rágás után elpusztítják a szájban található kórokozókat.

  • segíti a máj regenerálódását
  • csökkenti a vérnyomást
  • csökkenti a  koleszterinszintet
  • megelőzi az érelmeszesedést
  • gátolja a vérrögképződést
  • emlékezetjavító
  • erősíti a szervezet ellenálló képességét (immunerősítő)
  • tisztítja a légzőrendszert
  • csökkenti a máj működés zavara miatti fejfájást
  • külsőleg pakolásként
  • növeli az étvágyat

Bőrbetegségeknél és reumás fájdalmakra pakolásként alkalmazható. A leveleket összetörjük, gézlapok közé csomagoljuk és a fájó ízületre tesszük egy-másfél órára.  

A  népi gyógyításban megfázás elleni, antibakteriális, féregűző, és a gyomor működés aktivizálására, érelmeszesedésre használják.

Jó vértisztító,  enyhe vízhajtó, és általános erősítő. Segíti az emésztést, gyulladásgátló, gombaellenes hatású (Candida).

Gyógyászati célra a friss levelet, szárított levelet, vagy a levélből készült tinktúrát alkalmazhatjuk.

Mikor ne fogyasszunk medvehagymát - ellenjavallatok

A medvehagyma gátolja a trombociták összecsapódását, ezért véralvadásgátló szereket szedőknek nem ajánlott. Fogyasztását nem szabad túlzásba vinni, napi adagja 6-8 levél, maximum 20, de még ez is súlyosbíthatja a gyomorfekélyesek állapotát, álmatlanságot, fejfájást, hasmenést, szív és érrendszeri zavarokaat okozhat. Továbbá nem ajánlott a fogyasztása, hasnyálmirigy gyulladás, epehólyag gyulladás, gyomor és bél nyálkahártya  gyulladás, és fekélyek, epilepszia esetén. Kerülendő a terhesség alatt, intenzív csípős íze miatt pedig a szoptatás alatt sem ajánlott a fogyasztása.

A medvehagyma tárolása

A medvehagymát inkább frissen fogyasszuk, tároló dobozban hideg helyen tartva 3-4 napig eltartható, ha megfonnyadt, megsárgult a levele már fogyasztásra gyakorlatilag alkalmatlan.

Ahol a medvehagymát ősidők óta fontos táplálék, ott savanyítják a szárakat csomókba összekötve, lerakják egy hordóban, tetejére nehezéket téve, ahogyan nálunk a káposztát szokták készíteni. Ezen kívül, megszáríthatjuk ugyanúgy, mint a csalánt, és télen 1-1 kanállal felhasználva gazdagíthatjuk vele ételeinket.

A fagyasztás, és olajban eltevés igencsak ront élvezeti értékein, és akár tönkre is teheti ételünket. A fagyasztásnál az íz és az állag sérül, az olaj pedig három hónap alatt megavasodik. Megpróbálható esetleg a kettő kombinációja, az olajban eltett medvehagyma lefagyasztása?

Mi mindent készíthetünk medvehagymásan?

Azért írtam hogy "medvehagymásan" mivel ne feledjük hogy fűszerről, és gyógynövényről van szó. Napi adagja maximum 8-10 levél!  Viszont szinte bármikor fogyaszthatjuk, lévén a medvehagyma íze a fokhagymához hasonló viszont nincs kellemetlen utóíze. 

medvehagymasalikis02.jpg

 

medvehagymacsikokkis.jpg

Jól megmossuk a sötétzöld leveleket, leszárítjuk, össze vágjuk és hozzáadhatjuk, bármelyik megszokott salátánkhoz, ételünkhöz  meglátjuk mennyire újszerű lesz tőle. Lehet önálló saláta alapanyag, is ekkor legyen 1-2 evőkanálnyi egy adag. Belekerülhet a levesekbe, párolhatjuk, töltött táskákat készíthetünk vele, rizses ételekben  kiváló, és a pesto-nak is lehet alapanyaga, ugyan keverni szoktam petrezselyem zöldjével, vagy mángolddal hogy ne legyen annyira csípős és aktív. Belesüthetjük a kenyérbe, pogácsába, bármilyen sós tésztába. Beletekerhetünk, salátákat, sajtot, vagy bármilyen tölteléket, nyersen és főzve egyaránt. Bármelyik ételben helyettesíthetjük vele a fokhagymát.

Tévhitek és mítoszok a medvehagymáról

A medvehagyma az utóbbi időben már elég népszerűvé vált, de azért nem a tradicionálisan fogyasztott növényeink közé tartozik, vagyis nincsen hagyománya, ezért elég sok "zöldséget " írnak róla a neten. Néhány példa több hatóanyagot tartalmaz mint  a fokhagyma, vagy a hagymáját ősszel szedjük fel, vagy hogy a virága nem ehető.

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr207315078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása