Lencsefajták és elkészítési módok
2015. december 31. írta: meiszner.kati

Lencsefajták és elkészítési módok

Elsőként az egyiptomiak termesztettek lencsét, és lencséből készítettek ételeket fogyasztottak az ősi Görögországban is.
A középkori Európában a lencselisztből kenyeret sütöttek, és a szegények fehérjeforrása volt hús helyett. Ma már sokan csak Újév napján esznek lencsét, ugyanúgy ahogyan hal is sok helyen csak Karácsonykor kerül az asztalra.

 lencserizskis03.jpg

A lencséből készülhetnek meleg és hideg ételek egyaránt. Levesek, főzelékek, kásák, dhal, saláták, kenyerek, lepények.
Van amikor nem árt átválogatni, mindenképpen fontos megmosni, és ha beáztatjuk legalább két órára könnyebb megemészteni, és lerövidül a főzési ideje.
A főzés során elég sok nedvességet szív magába, ezért mindig elegendő vízben tegyük fel, és ha szükséges időközben adjunk hozzá forró vizet. A főzési idő a fajtától és a beáztatás idejétől függően, lefedve 20-40 perc. A lencsét, mint minden bab és borsófélét a főzés végén kell csak megsózni.
A különböző lencsefajták sajátos színnel, és ízzel rendelkeznek. Például a zöld és a barna lencse díóízű, és egyben marad a főzés során.
A vörös lencse szétfő ezért levesek, dhalok számára nagyszerű, jól harmonizál olyan fűszerekkel, mint koriander, kurkuma, római kömény, édes kömény, chili paprika, mindezek nem csak az ízét adják meg az ételnek, hanem segítenek az emésztésben is.
A fekete kis szemű "beluga" lencse nem kívánja a sokféle fűszert mert önmagában is jellegzetes domináns íze van. Mindössze 20 perc alatt puhára fő. A sárga lencse még gyorsabban 15 perc alatt elkészül.,ennyi elegendő, hogy megdagadjon és püré váljon belőle.
A francia lencse főzéskor megőrzi a formáját, de puha lesz, a salátákhoz illik legjobban.

Nem csak a lencse, hanem  minden más alapanyag esetében ha törekszünk a megfelelő minőséget választani, a hozzá illő fűszerezést alkalmazni, ételünk nem csak finom, hanem könnyen emészthető is lesz - ez lenne a főzés lényege!!!

Két legkedvesebb lencséből készült ételem receptjei a linkre kattintva:

1. Fekete lencse rizzsel és vajban sült hagymával

2.Dhal vörös lencséből parathával

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr138213924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása