Édesburgonya gratin
2017. október 13. írta: meiszner.kati

Édesburgonya gratin

Az édesburgonya avagy batáta, arról nevezetes, hogy megszokott ételeinkben kiválthatjuk vele a burgonyát. Még egy ilyen nagy klasszikus mint a burgonya gratin is fantasztikus lesz batátából, sőt ha van többféle színű batátánk akkor  látványban messze meg is előzi azt. A látványt növelhetjük a gratin magasságával, ehhez vagy kisebb tálba rakjuk, vagy a megadott mennyiség kétszeresével dolgozzunk. A különböző színek, különböző ízeket rejtenek, de a hosszú sütés alatt mintegy eggyé vállnak. Eredményképpen egy nagyon komplex ízvilág tárul elénk a tányéron. A lila színt az aljára tettem, de az öntettel sülés közben "felkúszott" és némileg elszínezte a következő fehér réteget, aki szeretné ezt elkerülni maradhat a fehér narancs változatnál.

batatagratin06.jpg

Hozzávalók:

4-5 közepes batáta (fehér,narancssárga, lila)

4 dl tejszín 

100 g mascarpone

2 tojássárgája (elhagyható)

1 evőkanál vaj

200 g comté, vagy más nem túl illatos sajt, ugyan már kecskesajttal is készítettem, és talán ez lett a legfinomabb)

1 g fokhagymapor, vagy 2-3 gerezd fokhagyma tejszínben megfőzve, pürésítve

só, fehér bors, szerecsendió

Ha szeretnénk formákat kivágni a tálaláskor akkor ajánlom kibélelni sütőpapírral a tálat.

A tejszínbe belekeverjük a fűszereket, sót, mascarponét, tojássárgákat.

batatagratin01.jpg

A batátákat megtisztítjuk, 2 mm-es karikákra gyaluljuk.

batatagratin02.jpg

 

Lerakunk a fehér batáta szeletekből egy réteget, úgy hogy azok 1-2 mmm-t takarják egymást.

batatagratin05.jpg

Megöntözzük a tejszínes szósszal, megszórjuk reszelt sajttal, majd következik a narancsszínű batátából egy réteg, és így fojtatjuk a rétegezést amíg el nem fogynak a hozzávalók.

Egy fóliával lefedve betesszük a 180 fokos sütőbe 30-40 percre. A fóliát levesszük ha szeretnénk a tetején is sajtot azt most reszeljük rá és még 10 percre tegyük vissza a sütőbe (amíg a tetején a sajt szép aranybarna lesz,

Legegyszerűbb kockákra vágva kitálalni. Ha szeretnénk kiküszöbölni a rétegek esetleges szétcsúszását, akkor a sütőből kivéve 10-15 percet várjunk a tálalással. 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr6212958571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.