KÖLES   AZ  ARANYGABONA
2010. április 26. írta: meiszner.kati

KÖLES AZ ARANYGABONA

A köles története
A köles az egyik legősibb kultúrnövény „arany gabonának” is nevezték ugyan nem csak sárga, hanem fehér, szürke, és vöröses is lehet, ezen kívül még termesztenek barna kölest, amelyet nem kell hántolni. Ősidők óta a legfontosabb táplálék volt, és ma is az még Afrikában. Európában, ahogyan kiment a főtt kásák fogyasztása a divatból, és felváltotta a kenyérevés a többi gabonafélék kiszorították étrendünkből. Aki bármelyik receptet megfőzi biztosan meggyőződhet róla milyen finom étel, és ha rendszeresen fogja fogyasztani áldásos hatását is megtapasztalhatja.

Beltartalmi értékei
A zabhoz és az árpához hasonlóan meg kell fosztani külső burkától, mivel azonban értékes anyagai az egész magban egyenletesen oszlanak el, így a hántolt köles ezután is teljes értékű marad. A búzához hasonlóan magas a fehérjetartalma 11 % gazdag B1, B2, B5, PP vitaminokban, és az életműködéshez feltétlenül szükséges nyomelemekben vas (eritrociták, lép, máj, vérplazma), ftór (fogak), magnézium (idegek), mangán (enzimek, hormonok), szilícium (csont, fogak, bőr), réz (máj, csontok), kalcium (csontok), kálium (szív), jód (pajzsmirigy), és cink (máj, prosztata). Teljes értékű aminosavakat tartalmaz.
Magas a zsírtartalma emiatt avasodásra hajlamos, ezért csak rövid ideig tárolható (ne vásároljunk egyszerre sokat belőle).

Hasznos tulajdonságai
A gabonafélék közül az egyetlen lúgos hatású és a legkevésbé allergizáló. A szervezetnek könnyű megemészteni, ezért az érzékeny gyomrúak is nyugodtan fogyaszthatják.
Általános erősítő hatású és segít kijuttatni szervezetünkből a méreganyagokat, gyógyszermaradványokat, különösen az antibiotikumokét.
Jó hatású a cukorbetegek, és a májbetegek számára.
Akik szeretnének gyorsan lefogyni és közben nem éhezni, a köleskása nagyszerű lehetőség, mivel alacsony a szénhidráttartalma. Tehát egyrészről nem növeljük tovább felesleges súlyunkat, másrészről gátolja a zsírlerakódást, és még ki is juttatja azt szervezetünkből.
Szép lesz a bőrünk, hajunk, körmeink, ha rendszeresen fogyasztunk kölest.
•    késlelteti az öregedési folyamatokat
•    rákmegelőző
•    gyulladáscsökkentő
•    erősíti az immunrendszert - ellenállóvá teszi a szervezetet
•    ajánlott vashiányos állapotokban, savtúltengésre
•    szabályozza a vércukorszintet, és a zsíranyagcserét,
•    erősíti az erek falát, a tüdő kötőszöveti rendszerét, az emésztőrendszert, és a látást
•    megelőzi a fogszuvasodást és megvédi a fogzománcot 
•    javítja a kollagénanyagcserét fogak, haj, kötőszövetek, csontok állapotát, összeforrasztja a törött csontokat, és a sérült szöveteket.


Negatív tulajdonságai
A köles tartalmaz olyan anyagokat, amelyek gátolják a jód felszívódását a pajzsmirigy által, ezért csökkent működésű pajzsmirigy (hypothyreozis) esetében legyenek óvatosak vele.
Ne egyen túl gyakran kölest, aki hajlamos a székrekedésre, alacsony a gyomorsavtartalma, és érbetegségek esetében.

Mire ügyeljünk a vásárlásnál
Nézzük, meg hogy néz ki, a legfinomabb az élénksárga szemű köles. Minél fakóbb a színe annál „ragacsosabb” lesz az étel belőle. A többi gabonától eltérően nem lehet sokáig tárolni a magas zsírtartalma miatt, hamar megkeseredik, ilyenkor avas szagú, mindig, nézzük meg meddig szól a szavatossága. Ha mégis ilyen megkeseredett kölest vettünk megpróbálhatjuk megmenteni úgy, hogy leforrázzuk, leszűrjük, leöblítjük, és tiszta vízben feltesszük a szokásos módon főni. Szívem szerint, inkább ajánlom a madaraknak adni, nekik nem fog ártani, mert más az emésztésük.

Mit főzhetünk a kölesből
 Elsősorban a köles kásanövény, főzhetjük pergősre, ragacsosra, és nem bánja meg aki hígra főzött kását készít belőle. Ehhez csak a kétszeresére kell növelni a víz mennyiségét és a főzési időt. Ezen kívül készíthetők belőle felfújtak, pudingok, csodálatos zöldséges ételek, használhatjuk levesekbe, megfőzve töltött zöldségekbe, rakott ételekbe, lisztté őrölve palacsintába, kenyérfélékhez.  
A köles gyorsan megfő, és ezért nem kell beáztatni, de természetesen jól mossuk meg, akár öt-hatszor váltott vízben, amíg a víz tiszta nem marad utána.


Köles Kása – alaprecept



A kása készítésénél fontos a köles és a víz aránya, ha pergőset szeretnénk 1: 2-höz, ilyenkor nagyon száraz lesz, ha közepeset 1:3-hoz, ha sűrűbbet, ragacsosat 1:4-hez. Személyenként 3-4 evőkanál kölest számítok, aszerint hogy önálló fogásként, vagy köretként készítem
1.    a kölest átmossuk 5-6-szor friss vízben, amíg tiszta nem marad a víz
2.    feltesszük a tűzre, hozzáöntjük a felforralt főzővizet
3.    amikor újból felforrt, leszedjük a habját, és 10-15 percig fedő alatt puhára főzzük
4.    pár vajdarabot vagy ghít teszünk a forró kására, és villával könnyedén átforgatjuk.
A köleskását mindig vajjal, vagy ghível készítsük ezzel ellensúlyozva szárító tulajdonságait. Ezen kívül keverhetünk bele párolt, vagy sült hagymát, vagy édes jelleget adva neki aszalt gyümölcsöket. Ha már nem forró csorgathatunk rá mézet.

 

Köleskása párolt sárgarépával

200g köles
200g sárgarépa
50g vaj, vagy ghí
½ narancs leszűrt leve
¼ teáskanál szerecsendió
¼ teáskanál fekete mustármag
Kis só, és bors

1.    Köleskását főzünk az alaprecept szerint
2.    A sárgarépát durvára lereszeljük, feltesszük kevés vizet aláöntve párolódni, hozzáadjuk a fűszereket és, a narancslevet, a sárgarépa nem fog szétfőni, ha egészen puhára szeretnénk főzni a narancslevet csak a végén adjuk hozzá, de semmiképpen se felejtsük le, mert ettől válik különlegessé ez az egyszerűnek tűnő étel.
3.    A forró köleskására tesszük a vajat, hagyjuk beleolvadni, majd két villával fellazítjuk a kását.
4.    Tálaláskor a kölesre halmozzuk a sárgarépát.

Kora tavasszal a kert, és mező vadon növő zöldjeivel, és virágaival tehetjük különlegessé a hozzá adott salátát, melynek a legegyszerűbb öntetet készítem – olíva olaj, citromlé, só, mindig kézzel keverem össze, így egy kicsit megtörnek a levelek, és egyenletes bevonjuk mindegyiket az öntettel.

A salátába kerülhet mindaz ami így kora tavasszal már kibújt a földből, és szedhető  erdőn-mezőn, és a kertben. Ezek a  gyermekláncfű, útifű, tüdőfű, pásztortáska, medvehagyma, vadsóska, rucola, madársaláta, édeskömény.

 

Ayurvedikus receptek     A köles szatvikus étel       Vata+, pitta+, kapha-

A nedves hideg időjárást jól ellensúlyozza az olyan melegítő szárító étel, mint a köles, erős fűszerekkel párosítva, mint a bors, chili, gyömbér.  A hideg időszakban mozogjunk többet, növeljük szervezetünk fizikai terhelését, hogy élénkítsük a nyirokkeringést. Kerüljük a lisztes, és tejes ételeket, fogyasszunk inkább hüvelyeseket, és kölest.

2 evőkanál ghí
½ teáskanál fekete mustármag
½ teáskanál kurkuma
1 kis fej hagyma apróra vágva
1 sárgarépa kis kockákra vágva
1 pohár köles
3 ½   pohár víz
A meleg ghíben kipattogtatjuk a mustármagot, hozzáadjuk a kurkumát, majd a hagymát és a sárgarépát, kevergetve addig pároljuk, amíg a hagyma üveges nem lesz, vigyázzunk nehogy megpiruljon, inkább öntsünk alá egy kis vizet, vagy fedő alatt pároljuk. Hozzáadjuk a jól megmosott kölest, átforgatjuk, hogy átitassa a ghí, és felöntjük a felforralt vízzel. Lefedve kis tűzön 30 percig főzzük.
Hagyma nélkül ugyanígy elkészíthetjük.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr811929502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.