MEDVEHAGYMA A TAVASZ ELSŐ HÍRNÖKE
2010. április 28. írta: meiszner.kati

MEDVEHAGYMA A TAVASZ ELSŐ HÍRNÖKE

MEDVEHAGYMA    ALLIUM URSINUM

 

A medvehagyma friss kicsit csípős íze felújítja szokványos, a tél folyamán egyre unalmasabbá váló salátáinkat, és teljesen új hangzást ad az ételeknek.

 
A lombos erdők legkorábban előbújó évelő zöldség és gyógynövénye. Levélkéi már március végén szedhetőek, amikor még nem tudunk hozzájutni szinte semmilyen más zöldféléhez. Az egész növény felhasználható, hagymája, szára levele, virága. Ízre a fokhagymához hasonló viszont nincs kellemetlen utóíze. 

 

Termesztése

Lehet magról és a kis hagymákról szaporítani, ez utóbbi biztonságosabb, csak nem szabad hagyni, hogy kiszáradjon a felszedett hagyma. Tehát kiássuk, szétosztjuk, elültetjük, jól megöntözzük. Először 25-30 cm-es sortávolságra, és 10-15 cm-es tőtávolságra ültessük, az évelőágyásba, lehetőleg árnyékos, félárnyékos, nyirkos helyre. Aztán magától szaporodik és benövi az egész területet. Első években türelmesnek kell lennünk hozzá, mert minden hagymácskából két levél nő ki. Csak a harmadik évben vágható le tövenként egy-egy levél, ha mindkét levelet leszedjük a hagyma elpusztul, és eltűnik a medvehagymásunk a kertből megint mehetünk az erdőbe szedni. A harmadik, negyedik évben virágzik. A mag beérése után levelei elsárgulnak, és egyszer csak eltűnnek, nem kell megijedni, él és tovább fejlődik a földben.  Nagyon száraz nyarakon öntözhetjük is a területet, ezt szereti, és meghálálja, a növény. A vásárolt magokat ősszel vessük el, mert a kikeléshez feltétlenül kell a fagyhatás. Eltelik néhány év, és annyi medvehagymánk terem, hogy felmerül a sűrű vetemény esete. Ilyenkor már a hagymákat is kiszedhetjük fogyasztásra, illetve szétültethetjük fejlődésének bármelyik szakaszában, a fontos ne hagyjuk kiszáradni.

 

Összetéveszthető

Levele nagyon hasonlít a gyöngyvirágéra és az őszi kikericsre, ez utóbbi később bontja ki leveleit. Igazából erdőben még nem találkoztam együtt velük a kerti termesztésnél, pedig egymástól távol jól elhatároltan ültessük, hogy a gyerekek össze ne téveszthessék. Könnyen megállapítható kiléte, ha megdörzsöljük, vagy megtörjük a levelét és fokhagymaillatot áraszt,  az biztosan medvehagyma.

Beltartalmi értékei

A medvehagymában található vitaminok és ásványi anyagok: A, B, C, niacin, magnézium, vas, cink, mangán, kalcium, szelén.

Hatóanyagai ugyanazok, mint a fokhagymáé, csak más mennyiségi összetételben (allináz, allicin, ajoen, metil-alil-triszulfid, adenozin, flavonoidok, cisztein, foszfolopidek, béta-sziszoszterin, szteroidok, vitaminok) ennek köszönhetően nincs utó- illathatása, csak addig érezzük szagát, amíg esszük.

Gyógyhatása

A gyógynövények közt is kiemelkedő, a medvehagyma nagyon hasznos egészségvédő növény, gyorsan megszabadít bennünket a tavaszi fáradtságtól.

A  népi gyógyításban megfázás elleni, antibakteriális, féregűző, és a gyomor működés aktivizálására, érelmeszesedésre használják.

 Jó vértisztító,  enyhe vízhajtó, és általános erősítő. Segíti az emésztést, gyulladásgátló, gombaellenes hatású (Candida).

Nem véletlenül adta  a természet ilyenkor tavasszal a medvehagymát, mert segít a májnak megújulni a téli nehéz táplálkozás után. Csökkenti a vérnyomást és a  koleszterinszintet, ennek következtében az érelmeszesedést, gátolja a vérrögképződést, emlékezetjavító.

Bőrbetegségeknél és reumás fájdalmakra pakolásként alkalmazható. A leveleket összetörjük, gézlapok közé csomagoljuk és a fájó izületre tesszük egy-másfél órára. 

Negatív tulajdonságai

A medvehagyma gátolja a trombociták összecsapódását, ezért véralvadásgátló szereket szedőknek nem ajánlom. Fogyasztását nem szabad túlzásba vinni, napi adagja 6-8 levél, de még ez is súlyosbíthatja a gyomorfekélyesek állapotát, álmatlanságot, fejfájást, és hasmenést okozhat.

Szedése

A medvehagyma annyira népszerű lett az utóbbi időben, hogy a kipusztulás veszélye fenyegeti, ezért védetté nyilvánították, így természetvédelmi területen ne szedjük. Mindig egy levelet tépjünk le tövenként, hogy a másik megmaradt tudja táplálni a növényt.

Tárolása

A medvehagymát inkább frissen fogyasszuk, tároló dobozban hideg helyen tartva 3-4 napig eltartható, ha megsárgult a levele már fogyasztásra gyakorlatilag alkalmatlan.

Ahol a medvehagymát ősidők óta fontos táplálék, ott savanyítják a szárakat csomókba összekötve, lerakják egy hordóban, tetejére nehezéket téve, ahogyan nálunk a káposztát szokták készíteni. Ezen kívül, megszáríthatjuk ugyanúgy, mint a csalánt, és télen 1-1 kanállal felhasználva gazdagíthatjuk vele ételeinket.

A fagyasztás, és olajban eltevés igencsak ront élvezeti értékein, és akár tönkre is teheti ételünket. 

Mit főzhetünk belőle?

Jól megmossuk a sötétzöld leveleket, leszárítjuk, csíkokra vágjuk és hozzáadjuk, bármelyik megszokott salátánkhoz, meglátjuk mennyire újszerű lesz tőle. Lehet önálló saláta alapanyag, összekeverjük kevés olíva olajjal, citrommal, és megszórjuk pirított dióval, vagy napraforgó maggal. Lehet egyszerűen csak tejföllel összekeverni. Belekerülhet a levesekbe, párolhatjuk, töltött táskákat készíthetünk vele, rizses ételekben  kiváló, és a pesto-nak is lehet alapanyaga, ugyan keverni szoktam petrezselyem zöldjével, vagy mángolddal hogy ne legyen annyira csípős és aktív.
Vajon futtatott medvehagyma

Nem kell megijedni, előlünk nem fut el sehová. Tehát a medvehagymát sós vízben blansírozzuk, és rádobjuk a felolvasztott vajra, ahol megforgatjuk amíg éppen elkezdene barnulni.  Kukorica lepénnyel nagyon finom, de bármihez adhatjuk köretként.

Medvehagymás táskák

A tésztához: 160g kukoricaliszt, 160g teljes kiőrlésű liszt, víz, só

A töltelékhez: 100g medvehagyma blansírozva, 100g feta, vagy friss sajt, 100g apróra vágott hagyma megpárolva

Meleg olvasztott vaj.

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és 20-30 percig lefedve állni hagyjuk. Ha egy tállal fedjük le nem szárad ki a tészta. Ha ruhával takarjuk be nehezebb lesz kisodorni. Nagyon megkönnyíti munkánkat a tésztakészítő gép, hiszen talán a legnagyobb kitartást és erőpróbát a sodrás igényli a házi tészta készítésénél. Korongokat, vágunk  a kisodort tésztából 1teáskanál tölteléket teszünk rá, félbehajtjuk, a széleket összenyomkodjuk, és lisztezett deszkára rakjuk sorba  a táskákat, ne ijedjünk meg ha először amorf formákra sikerednek, ettől különleges, hiszen nem egy gép, hanem mi a saját kezünkkel készítettük. Közben vizet forralunk. A forró vízbe egyszerre 10-12 táskát tehetünk, amikor feljöttek a víz felszínére, még nem azt jelenti, hogy megfőttek, az újraforráskor beleöntünk egy pohár hideg vizet, amikor megint felforr ,azt jelenti megfőttek a táskák, és egy szűrőkanállal kiszedhetjük őket. Soha ne arra a tányérra szedjük, amelyiken tálaljuk, mert akkor vízben fog tocsogni, és felhígul az öntet. Meleg tányéron tálaljuk, a meleg olvasztott vajat, külön tálkában mellétéve, hogy mindenki annyit tehessen rá, amennyit szükségesnek tart.

Medvehagymás pesto

 100g medvehagyma levél, 100g mangold levél vagy petrezselyemzöldje, 120ml jó minőségű olíva olaj, 80g dió, vagy mandula, 80g feta sajt vagy 80g parmezán sajt (a friss sajtok, mint a feta mindig könnyebben emészthetőek, mint az érlelt sajtok.)

Beletesszük az aprítógépbe a zöldeket, és ráöntjük az olíva olajat, pépesítjük, hozzáadjuk a mandulát, majd  sajtot ezt lereszelhetjük, akkor könnyebben összeáll a pesto, kis borsot tehetünk még bele.

 

 

 

Medvehagymás – hagymaleves

1 nagy hagyma, egy marék medvehagyma levél, 1 evőkanál búzadara, 2 evőkanál olíva olaj, ½teáskanál frissen tört bors, ½teáskanál kurkuma, ½teáskanál őrölt koriander, só, 1-2teáskanál citromlé.

Az olíva olajon megfuttatjuk a fűszereket, a karikára vágott hagymát, keverve, vagy lefedve pároljuk, vigyázva, hogy meg ne barnuljon, mert lehet, hogy megszoktuk, de nehezebb lesz megemészteni, amikor a hagyma már összeesett, beletesszük a búzadarát, semmiképpen se többet, mert nagyon sűrű lesz a levesünk, tovább pároljuk 2-3 percig állandóan kevergetve, majd felöntjük 5-6dl vízzel, 15 percig főzzük. A medvehagyma leveleket keresztben keskeny csíkokra vágjuk, néhányat félreteszünk a díszítéshez a többit, összefőzzük a levessel.  Amikor levettük a tűzről sózzuk, és belekeverjük a citromlevet (a citrusféléket lehetőleg ne főzzük együtt az étellel, mert sokat veszítenek vitamintartalmukból). Ha megkedvelték ezt a levest, a medvehagyma szezon után nélküle is készíthető, sőt ez egy nagyon jó melegítő jellegű étel hideg időben.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr801958006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.