Levesek főzés nélkül
2010. július 20. írta: meiszner.kati

Levesek főzés nélkül



Ideális a háziasszonynak, mert nem növeli a konyhai meleget a főzéssel, és ideális az elfogyasztóinak, mert nem terheli az emésztőrendszert, és nem növeli a belső meleget szervezetünkben. Mindez akkor érvényes, ha figyelembe vesszünk néhány ide vonatkozó ajánlást.

1.    Már az alapanyagok kiválasztásánál legyen irányadó a könnyen emészthetőség elve.
2.    Mindig abszolút friss alapanyagokkal dolgozzunk, hiszen itt nincs hőkezelés, amely egyébként sok veszélytől megóv bennünket. Semmiképpen nem lehet egy ilyen leveshez maradékokat felhasználni!
3.   Nyáron válasszunk hűtő tulajdonságú zöldségeket, például az uborkát.
4.    Ne használjunk összeférhetetlen élelmiszereket egy ételhez, és egy étkezésen belül. Ezen kívül nagyon fontos az ízek harmóniája. Két csoportot képviseljenek az összetevők. Az egyik csoport semleges lágy ízeket, a másik fűszeres és erős ízeket.
5.    Alapvetően a zöldséges hideg leveseket részesíteném előnyben, ugyan lehet hússal vagy hallal is készíteni, viszont frissen kell előkészíteni, vagyis megfőzni, illetve különösen melegben kockázatos a nyersen történő felhasználásuk.
6.    Használjunk bátran az emésztést segítő friss zöld fűszereket (kapor, petrezselyem zöldje, bazsalikom, koriander zöldje).
7.    A savanyított tejtermékeket részesítsük előnyben (joghurt, kefir) és mindig hígítsuk vízzel fele-fele arányban. Ehhez a leveshez a Magyarországon kapható tejtermékek közül a kaukázusi kefir hozza ki a legjobb ízvilágot. A savanyú tejtermékekkel szemben a tejszín és a tej nehezen emészthető, és csak önmagában ajánlatos a fogyasztásuk, ezért a nyers levesek esetében kerüljük az alkalmazásukat. .


Zöldséges nyári leves
 

½ l  kaukázusi kefir
½ l víz
2 kis, vagy 1 hosszú uborka, a magrész eltávolítva
1 csomag retek (nyáron a vajretek kapható leginkább, a piros héjú retkek viszont szép színt is hoznak ebbe a levesbe)
4 szál újhagyma a zöldjével együtt
1 csomag kapor összevágva

bors
A további hozzávalók közül ízlésünk és táplálkozási szokásaink szerint választhatunk.
2-3 szem főtt burgonya
2-3 főtt tojás
1 teáskanál erős mustár

1.    A kaukázusi kefirt a vízzel simára keverjük.
2.    A zöldségeket egyforma apró kockákra vágjuk
3.    Minden hozzávalót összekeverünk.
4.    Rövid időre (20-30 percre) behűtjük.

Csak frissen készítve fogyasszuk. Nagyon finom hozzá a pirított rozskenyér, vagy valamelyik könnyű olasz kenyérfajta (ciabatta, focaccia).


 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr452162611