Variációk tökfélékre
2014. június 21. írta: meiszner.kati

Variációk tökfélékre

Zsenge spárgatök , amelyiknek még ehető a magháza karikákra vágva, cukkini hosszában szeletelve, vagy mint a képeken  kis kerek, amúgy tölteni való cukkinikből készíthetjük a kis tornyokat. 

kerekcukkini02.jpg

Először a felvágott tököt lisztbe forgatjuk, és kevés olíva olajon mindkét oldalát megsütjük, és egy papírtörlőre kiszedjük.

A variációk a tökfajták változatosságával kezdődtek, és az öntetekkel folytatódnak.

A majonézes variációban egy tojássárgáját kikeverünk 1 dl olíva olajjal, melyet cseppenként adagolunk. Kis citrommal, és cukorral, sóval ízesítjük.

Első variáció:

A tálaló tányérra helyezzük az első szelet tököt megkenjük a majonézzel, rá egy tekerésnyi borsot őrölünk, megszórjuk apróra vágott kaporral, és ráhelyezzük a következő tökszeletet, így rétegezzük egymásra a hozzávalókat. Ügyeljünk rá hogy alul legyenek a nagyobb átmérőjű szeletek, és felülre kerüljön a legkisebb.

kerekcukkini05.jpg

Második variáció:

A majonéz helyett csak friss citromlével megöntözzük a szeleteket, és kaporral megszórjuk,sózzuk, borsozzuk.

kerekcukkini04.jpg

Harmadik variáció:

Az első két esetekhez szétnyomott fokhagymát adunk még hozzá.

kerekcukkini03.jpg

Adhatjuk előételnek, vagy köretként egyaránt. Ha a vártnál több vendég állít be nagyon gyorsan elkészül, és gyakorlatilag mindennel harmonizálnak az ízei.

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr676394781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.