A KÍNAI HOLDÚJÉV elmaradhatatlan étele a JIAOZI
2011. február 05. írta: meiszner.kati

A KÍNAI HOLDÚJÉV elmaradhatatlan étele a JIAOZI

A jiaozi avagy húsos táska, vagy derelye. A  tölteléket szokták zöldségekkel is készíteni, tökkel, téli dinnyével, metélőhagymával, kínai káposztával. A húsos változatban sertésből, vagy marhából készül, ezen kívül hallal és rákkal is ínycsiklandó étel a jiaozi, a zöldséges változatoknak pedig szinte végeláthatatlan a variációk sora.
Mint már korábban írtam a holdújév tradíció közé tartozik az elkészítése. Először felajánlják az Isteneknek, és az Ősöknek, és csak ezután kezdenek hozzá  az étel elfogyasztásához. A tölteléket úgy kell elkészíteni, hogy belül legyen egy kevés leves, és ugyan a mérete tetszés szerinti, mégis, hogy ez a csodálatos nedű ne a tányérba folyjon ki, célszerű akkorára formálni a táskákat, hogy egyszerre bekaphassuk őket.
Ha pálcikával fogyasztjuk nem illik beleszúrni, a táskákba.
A leírásban megadok több töltelék variációt is egy húsost, egy rákost, és egy zöldségest. Mert egészen biztos vagyok abban, aki megkóstolja a kedvenc ételei közé kerül a jiaozi.
Nagyszerű lehetőség a közös tevékenykedésre, vidámságra, hiszen több száz táskát egyedül elkészíteni, nagyon monoton feladat (ugyan előfordulhat ilyen is, 200 db-nál többet nem ajánlok bevállalni). Kínában is az egész család, vagy a meghívott barátok együtt készítik el a sok-sok jiaozit.

Tészta
500g átszitált sima liszt (a durum lisztből még tökéletesebb lesz)
330-350 ml hideg víz

Páclé
1 teáskanál só
½ teáskanál frissen őrölt bors
2 evőkanál pirított szezám olaj
3evőkanál hidegen sajtolt földimogyoró olaj
2 teáskanál saohszingi bor
½ teáskanál cukor

Mártás

szójamártás
chili paprika
1 teáskanál pirított szezám olaj
gyömbér lereszelve
fokhagyma összenyomva

Húsos töltelék
500g kínai kel
500g sertés hús
10 szál újhagyma a zöldjével együtt

Rákos töltelék
500g kínai kel
30 g szárított apró rák (beáztatva)
300g rák
10 db shitake gomba (beáztatva)
12 szál újhagyma

Zöldséges töltelék
500g téli dinnye, vagy sütőtök
12szál újhagyma


1.    Az elkészítés menete függetlenül a kiválasztott tölteléktől szinte mindig azonos. Keresztben vágjuk vékony csíkokra a kínai kelt, (a vastag részek nélkül),sózzuk be és hagyjuk állni, legalább fél órát, utána  nyomkodjuk ki belőle a nedvességet, de ne teljesen.
2.    Aztán felaprítjuk a töltelék többi hozzávalóit, a hús esetében egy bárddal vagy nagy késsel egy jó vastag deszkán aprítsuk, ha darált húst használunk egészen más lesz a töltelék.
3.    A töltelék hozzávalóit páclével, és az áztató lével együtt egy nagy tálban egy irányba keverve kézzel jól dolgozzuk össze, ha nem volt elég az áztató lé pótoljuk ki vízzel. Lefedve hűvös helyen hagyjuk állni.
4.    Hozzákezdhetünk a tészta összeállításának. Addig gyúrjuk, amíg ruganyos és elég nedves sima nem lesz a tésztánk, és egy nedves tiszta ruhával takarjuk le, legalább fél órát hagyjuk állni.
5.    A tésztából hosszú hengerszerű csíkot formálunk (2cm-es), ebből pedig 1,5 cm-es darabokat vágunk le. Ezeket tenyerünkben ellapítjuk, vagy egy kis sodrófával kisodorjuk.
6.    Minden tésztalapra egy teáskanálnyi tölteléket helyezünk, és a két szélét összefogva szorosan összenyomjuk egy újholdat formázva. Jól nyomkodjuk össze a tésztaszéleket, hogy nehogy kinyíljanak a táskák főzés közben (hasonlóképpen készítjük, mint a raviolit).

 


7.    A táskákat lehet bambuszpárolóban készíteni, vagy bő vízben megfőzni. Amennyiben a főzést választjuk, egy nagy lábasban felforralunk 2-3 liter vizet, és fokozatosan, hogy a forrás ne álljon le teljesen, beleteszünk 12-15 db táskát. A mikor a víz tetejére feljöttek a táskák, kétszer 2 dl hideg vizet öntünk hozzá, ez segít hogy a táskák ki ne nyíljanak. Így a főzési idő 8-10 perc lesz.

 


8.    Amikor kiszedjük azonnal gőzölögve tálaljuk, mert hidegen már nem olyan élvezetes élmény a fogyasztása. Mindenkinek odatesszük egy kis tálkában az elkészített mártogatót. A tálaláskor ügyeljünk, hogy párosan legyenek a jiaozik, és mindig maradjon meg néhány darab belőle ez fog szerencsét hozni, tartják a kínaiak.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr702640239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása