Kijevi torta az édes tévedés
2012. február 04. írta: meiszner.kati

Kijevi torta az édes tévedés


 

A Kijevi torta azaz «Киевский» торт ugyanúgy Kijev szimbólumává vált mint Bécsnek a Sacher torta. A városban járó vendégek viszik tovább a hírét, és magát a tortát ajándékba.


Keletkezésének legendája szerint igazából egy édes tévedés. 1956- ban a kievi Marx Károly tortagyárban a cukrászok tévedéseként jött létre. Egyszer a másnapra előkészített tojásfehérjét elfelejtették a hűtőkbe tenni, hogy elrejtsék kollegáik mulasztását, a következő műszak felhasználta a tortakészítéshez, és ezt a megkeményedett tojáshabos tortát elnevezték „Kijevinek” Ki gondolta volna hogy ilyen jól sikerül titokban tartani a gyártási technológiát, amely átél egy rendszerváltást és most már az új tulajdonos A Roshen tortagyár készíti továbbra is ezt a nemzeti szimbólumot.


A hivatalos verzió szerint a Kijevi torta 1973 ban lett levédve mint találmány. Az idők folyamán változtak a torta bizonyos hozzávalói. Például jelenleg  mogyoróval készülnek a tortalapok az eredeti keshudiós változat helyett. Az ipari mennyiség ellenére a torta ugyanúgy készül minthogyha egy «francia pékségben» sütnék. Ehhez kidolgozták a megfelelő munkamenetet. Nappal sülnek a ropogós mogyorós tojásfehérje tortalapok, és az éjjeli műszak reggel 7 óráig készíti a krémet, és a díszítést. Valamikor minden cukrásznak megvolt az egyéni jellegzetes «krém vonása», de manapság uniformizált a díszítés — többek közt ezzel védik meg a hamísítástól az eredeti tortákat.


Az eredeti «Kijevi torta» csak a Roshen cég kijevi üzemében készül.
Minden hónapban 350 ezer tortát készítenek.


Lehetnek más, hasonló torták, de csak hasonló névvel. Az eredetiség egyik ismertetőjele a csomagolás — a doboz céges piros szalaggal van átkötve, és a készítés dátuma lézerrel van rögzítve rajta. A hamisítások végképp kiderülnek a kóstoláskor, leginkább földimogyoróval, sőt hogy növeljék a súlyát nyers földimogyoróval készül, a tortalapok pedig általában nedvesre sikerülnek, nem olyan légiesek mint az eredeti.

Képek innen, és innen.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr544061277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Momina 2012.02.04. 20:07:02

A Roshen nem egy tortagyár, hanem egy édesipari cég, több mint 4000 termékkel az apró savanyúcukroktól kezdve a tortákig, bonbonok, nápolyik, ostyák, csokoládék, csupa csoda. Ezt a Roshen termékek szerintem leglelkesebb magyarországi rajongójaként állítom :), egyszerűen odavagyok a változatos, isteni finom dolgaikért. A tortarészlegük egy 1874-től, a cári idők óta működő tortagyár, amit később államosítottak Karl Marx Édesipari Vállalat néven futott, majd végül a Roshené lett. A múltkor utánaolvastunk, mert minket is érdekelt itthon a Roshen története. 2 éve volt szerencsém Kijevben járni, ott lépten-nyomon látni ezt a jellegzetes gesztenyeleveles dobozt.

Dr. jegeket_bérleteket 2012.02.04. 20:07:56

Apró számszaki hiba: a 150 ezer egy kilogrammos, és 250 ezer fél kilogrammos torta nem 350 ezer darab. Egyébként kedvet csinált a poszt ahhoz, hogy megkóstoljam.

magyar bucó 2012.02.04. 20:13:41

Pékségben (még az «francia pékségben» sem) készülnek cukrászsütemények.
Péksütemény - cukrászsütemény

Amúgy ez nem valamiféle Pavlova torta?

Jovanotti 2012.02.04. 20:14:27

Gyerekkoromban négy évig éltem Kijevben, sokszor ettem. Úgy emlékszem, nemcsak kesudió, hanem madula is volt benne. Nagyon édes, márcos, nem az én ízlésemnek való.

meiszner.kati 2012.02.04. 22:13:25

@jegeket_bérleteket: A számolás nem igazán sikerült ezúttal. Megnéztem a jegyzeteimet és ott is ezek a számok állnak, így kijavítani már nem áll módomban, viszont köszönöm az észrevételt. A pontosításhoz kerestem hiteles forrást, az International Confectionery Corporation ROSHEN honlapján az szerepel, hogy a legendás Kijevi torta gyártás napi mennyisége a 2006-ig tartó modernizálás után elérte a napi 25 tonnát.

meiszner.kati 2012.02.04. 22:49:02

@Momina: Igaz hogy kíváló minőségűek a többi cukrászati terméke is a Roshennek, és valóban egy vállalat óriás a 4 ukrajnai, 2 oroszországi, és a litvániai gyáraival, melyeket két vaj és tejtermékeket előállító gyáruk lát el magas minőségű alapanyagokkal, és a Roshen méltó folytatója a régi tradícióknak, melyeket a legmodernebb technológiával ötvöznek. Mindemellett mégis sikerült megőrizni a "Kijevi torta" manufakturális jellegét, és éppen ezt tartom nagyon lényegesnek manapság amikor a minőség a mennyiség áldozatává válik. Így már gondolom érthető hogy képletesen neveztem el tortagyárnak.

meiszner.kati 2012.02.04. 23:00:50

@magyar bucó: igaz nem általános, nálunk hogy pékségben cukrászsütemények legyenek, de a fejlődés egyben visszahozta a régi tradíciókat lásd pékkrémes amelyet legfinomabbat a hévízi Rácz pékségben ettem, és a budapesti retek utcában lévő a table, hogy maradjak a legfinomabb krémesnél.

meiszner.kati 2012.02.04. 23:06:46

@magyar bucó: a Pavlova tortával a tortalapok egyik alapanyaga a tojásfehérje hozza közeli rokonságba.

penelope garcia 2012.02.04. 23:07:39

Nagyon finomnak kell lennie ahhoz, hogy a tetején a színes izé rondaságát ellensúlyozza. Az egyébként miből van? Tartok tőle, hogy nem marcipán.

Momina 2012.02.04. 23:58:15

@meiszner.kati: Teljes mértékben érthető. Magam is úgy vagyok vele, hogy híres pesti G..... cukrászda ide, híres budai D..... cukrászda oda, én ha egy vidéki lagzin a sütis tál mellé kerülök, amin az echte, generációk óta, titkos nagymama-receptek szerint készült házi vajas-krémes sütik sorakoznak, hát elgyengül a lábam. Még ha ez nem is manufaktúra, de házi és kézi és minden :)

meiszner.kati 2012.02.04. 23:58:59

@penelope garcia:Aki szereti az édes vajkrémes tortákat annak valóban nagyon fog ízleni a Kijevi torta A díszítése az eredetiségével összefüggő , úgy is mondhatjuk "örökség". Alapanyagai valóban nem marcipánból állnak. Feltételezhetően (mivel ez gyártási titok) tej (vagy tejpor) tojássárgája, cukor, és vaj melyet természetes színezékekekkel festenek: E100 kurkumin, E120 kármin, festék E132 indigokarmin, és kakaópor. Ezek közül a kármin és az indigókármin okozhat allergiát.

meiszner.kati 2012.02.05. 00:31:11

@Momina:ajánlom a blogon hamarosan megjelenő kijevi torta házi receptjét. Ennél bátran lehet szabályozni a cukor mennyiségét ízlésünktől, és az egészségességről alkotott nézeteinktől függően, ugyanúgy mint a díszítést.

meiszner.kati 2012.02.05. 01:30:30

@Jovanotti: A gyermekkori élményeink mindig meghatározóak további életünk során. Ajánlom a blogon hamarosan megjelenő kijevi torta házi receptjét. Ennél bátran lehet szabályozni a cukor mennyiségét ízlésünktől, és az egészségességről alkotott nézeteinktől függően.

indapass90210 2012.02.05. 11:53:30

@meiszner.kati: a roshen valóban jó édességeket gyárt, de ettől még ez a torta az ehetetlenségig édes. De vannak egyéb tortáik, amik jók, ez viszont szerintem nem felel meg az általános magyar ízlésnek.
süti beállítások módosítása