Orosz scsi leves
2012. május 24. írta: meiszner.kati

Orosz scsi leves

 scsileveskis.jpg

Különleges helyet foglal el a jellegzetes orosz levesek sorában a több mint ezer éves múltú scsi. Annál inkább, mert valamikor minden zöldséges levest scsínek neveztek. Később már egyértelműen csak a káposztával készülő leveseket nevezték így.
Igaz manapság is találkozhatunk csalánnal, sóskával, tarlórépával készülő változataival. A scsi meghatározója volt, hogy először elkészítették aztán a kemencébe került a befejezéshez. Úgy tartották ez a nagyon fontos momentum — a scsi lelke.


A scsi talán megunhatatlanságának köszönheti töretlen és mai napig tartó népszerűségét. Szinte minden nap szívesen fogyasztható bármelyik évszakban.

Egyszerű étel mégis meglepi azt, aki először fogyasztja, így esett ez Alekszander Dümával is, aki az orosz scsi nagyszerű ízétől való elragadtatásában magával vitte az eredeti receptet, és belevette a szakácskönyvébe is.

A scsit főzik hús, hal gomba, vagy zöldség alaplé felhasználásával (semmiképpen sem leveskocka!), és tavasszal gyakran készítik sóskával, csalánnal, és spenóttal.
A kész levest szokás „fehéríteni” tejföllel, ami egyben savanyít is, vagy nagyon lágy jelleget ad a tejföl tejszín, 4: 1 arányú keveréke. A scsi készülhet nyers, vagy savanyú káposztából.

Scsi leves savanyú káposztából
4 adaghoz:


1 hagyma apróra vágva
2 evőkanál olaj
400-600g savanyú káposzta
1-2 sárgarépa julienre vágva
1-2 petrezselyem gyökér
2 evőkanál paradicsom sűrítmény
2 babérlevél
só, bors
2 l zöldségalaplé, vagy marhahús alaplé



scsileveskis_04.jpgscsileveskis_03.jpg

Amíg fő az alaplé feltesszük a káposztát egy lábasban a paradicsom sűrítménnyel és egy pohár vízzel főni. Azt tartják minél puhább a káposzta annál finomabb lesz a scsi. Ezért akár egy másfél órát is főzhetjük.

Az utolsó 15 percben hozzáadjuk az olajon megpárolt hagymát, sárgarépát. Eztán öntjük fel az alaplével és még 20-30 percig főzzük.


scsileveskis_02.jpg

További változatai a scsi levesnek, amikor burgonyát, vagy valamilyen gabonafélét is teszünk bele. Ebben az esetben a burgonyát nagyobb kockákra vágjuk és 20 perccel a főzés befejezése előtt tesszük a levesbe.
Szintén 20 perc kell ahhoz, hogy a rizs, vagy köles megfőjön. Az árpát, amivel szintén nagyon finom a scsi és tápláló, célszerű előfőzni, hogy puha és emészthető legyen. Ezt tehetjük külön vízben, vagy egyszerűen korábban tesszük a levesbe.
Tálaláskor sóval összetört fokhagymát, petrezselyemzöldjét, kaprot, és tejfölt adunk hozzá.

Scsi friss káposztából
4 adaghoz:

500-600g fejes káposzta, vagy kelkáposzta
2 közepes burgonya
1 tarlórépa (lehet vajretek is)
1-2 petrezselyem gyökér
1 nagy hagyma
1 evőkanál paradicsomsűrítmény, vagy 2 friss paradicsom
2 evőkanál olaj
2 babérlevél
6-7 szem bors, só ízlés szerint
2 l alaplé
kapor, és petrezselyemzöldje a tálaláshoz

A káposztát vékony csíkokra vágjuk, a burgonyát kockákra és annyi forró vízben amennyi ellepi puhára főzzük.
Egy serpenyőben az olajon megpároljuk az összevágott hagymát és a gyökérzöldségeket a paradicsommal, és a fűszerekkel, felöntjük a leszűrt alaplével és 15-20 percig főzzük.
Az így előkészített hozzávalókat elegyítjük, és még öt percig kis tűzön összefőzzük.
Ha hússal készítettük az alaplevet, akkor a főtt húst nagyobb kockákra vágjuk és a tányérokba szétosztva rámerjük a levest.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr34543121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nj 2017.12.30. 23:04:28

Ki az az "Alekszander Dümá"???

Alexandre Dumas francia íróra gondolsz? Latin betűs neveket nem szoktunk átírni fonetikusan!

Falvay Dóra 2018.11.26. 20:34:22

@nj: Vélhetően léha kis tréfa volt, mintegy célzásképpen az orosz témára.
süti beállítások módosítása