BAZSALIKOM – Ocimum basilikum
2011. július 30. írta: meiszner.kati

BAZSALIKOM – Ocimum basilikum



Oly régóta honos a Földközi tengeri országokban, és olyan szerves részévé vált gasztronómiájuknak, hogy sokan azt gondolják, innét származik, pedig eredetileg India egyenlítő környéki területein őshonos, innét eredeztethetjük.

Kislevelű és fodros, zöld és sötétbordó, ánizsos, fahéjas, citromos, és mentás, szent és thai – ezek mind különböző bazsalikomok, számuk meghaladja az ötvenet.

A bazsalikom termesztése

Mivel a melegigényes növények közé tartozik nálunk egynyári növényként, palántaneveléssel termeszthető. Az indiai Szent bazsalikomot pedig melegházban nevelhetjük, de télen a fényhiány miatt sok odafigyelést és törődést igényel, a házi szentélyeket, oltárokat díszítik vele. Csak teát készítenek belőle ételekbe, nem használjuk.
Ládába, laza palántaföldbe vetjük a magokat, melyek hamar kicsíráznak, négyleveles állapotban már kitűzdelhetjük kis cserepekbe. A szabadföldbe május második felében a mikor a hőmérséklet 15 ºC feletti 25. 30cm-es tőtávolságra, napos helyre ültetjük ki. Erősen vízigényes, a nagyon hideg vizet viszont nem kedveli, ezért állott vízzel, vagy árasztással locsoljuk, szereti a talajtakarást (mulcsozást).

A fűszernövények esetében különösen fontosnak tartom hogy vegyszermentesen a szó jó értelmében bio módon termesszük, ami a bazsalikom esetében egyáltalán nem nehéz mert nincsen kártevője, és elég ha a számára szükséges tápanyagot szerves trágyával biztosítjuk, vagy jó komposztföldbe ültetjük.

Jó szomszédok

A kertben és az ételekben szeretik egymást a paradicsommal, mindig egymás mellé ültetem őket. Erőteljes illatával távol tartja más növényektől a kártevőket (levéltetvek, liszteske, legyek).

A bazsalikom táplálkozási jelentősége

Levele, szára, és virágja cukrot, karotint, fitoncidokat, C, B2, PP vitamint tartalmaznak. Ezen kívül rutint, illó olajokat, cseranyagokat, glikozidokat, és szaponint tartalmaz.

A bazsalikom gyógyhatása



A bazsalikom növeli a szervezet általános tónusát melyre olyan nagy szükségünk van télen, és az évszakváltások időszakában, helyreállítja a gyomor és bélrendszer működését.

Stimulálja az emésztést, nem hagyja az étel elsavasodjon a gyomorban.
Ajánlom nyugtató fürdőnek, stressz feszültség esetén, langyos vízben pedig kellemesen lehűt a meleg nyári napokon.
A főzetét ihatjuk elhúzódó köhögés, fejfájás, és a nemi és vizeletkiválasztó rendszer gyulladásai esetén.


Hatásos a migrénes fejfájáskor, és álmatlanság ellen, ezen kívül élesíti az elmét.


Hatóanyagai növelik a mellékvese hormontermelését.
Illóolaja antibakteriális hatású. Segít a szellemi és idegi túlterhelések esetén. Elegendő mindehhez néhány csepp bazsalikom olajat párologtatni az aromalámpában, és általános közérzetünk rögtön javulni fog.
A bazsalikom illóolaját, mint minden más illóolajat nem szabad koncentrál formában használni, feltétlenül hígítsuk más bázis olajjal, mint például a szezám olaj.

Gyógyreceptek

A bazsalikom olaj megszabadít a fogfájástól, 1 cseppet adunk ½ pohár forral t vízhez, és ezzel öblögetünk 5-6 szor naponta.

Az idegrendszeri betegségek esetén nagyon jól kiegyensúlyozza az ember állapotát a bazsalikom tea.

1 evőkanál szárított bazsalikomlevelet (lehet szárral, virággal együtt) leöntünk egy pohár forró vízzel, és 5 percig kis tűzön főzzük, majd 30 percig állni hagyjuk. ¼ pohárral fogyasztunk belőle naponta 4x étkezés előtt.


Ugyanez a tea megszünteti a hányást, hányingert, és a fejfájást. Viszont terhesség alatt nem ajánlott a fogyasztása.


A bazsalikom tea megnyugtatja a viszkető bőrt, és a rovarcsípések okozta gyulladást, ha egy erős bazsalikom főzetbe áztatott vattát vagy gézlapot helyezünk rá.


Aki rosszul lesz a buszon, autóban, utazás alatt — megnyugtathatja gyomrát egy bazsalikom levél elrágogatásával útközben.


Ha reggelenként mézes bazsalikom teát iszunk, akkor napközben rengeteg új ötletünk támad, és munkaképességünket megőrizzük egészen a nap végéig.


Indiai kutatók megállapították, hogy a bazsalikom növeli a szervezet védekező képességét a felesleges szabad gyökökkel szemben, melyek daganatos betegségekhez, szív, vese, máj betegségekhez vezetnek, és hatással lehetnek az idegsejtekre, és a génekre.
A Szent bazsalikomot, már ősidők óta alkalmazza az Ájurvédikus gyógyítás az életerő helyreállítására, és az egész szervezet megfiatalítására.


Ajánlom, hogy legyen mindennapos a bazsalikom étkezésünkben, használjunk ki minden adódó alkalmat a fogyasztására, különösen abban az évszakban, amikor hozzájuthatunk a szabadban termesztett növényhez. A szabadban termesztett bazsalikom aromája összehasonlíthatatlan a cserepes boltban vásárolhatóéval.
Ilyenkor szárítsunk belőle gondolva a megfázásos időszakra, amikor finom teájával kikúrálhatjuk a torokgyulladást, és a lázat.

A szárított bazsalikomból juttassunk a ruhás szekrénybe. Ez nem csak jó illatot szolgálja, hanem megvédi ruháinkat a molyoktól!



Ájurvéda a bazsalikomról

Erős, keserű, melegítő hatású, erős utóhatással.
Növeli a pittát, csökkenti a vátát, és a kaphát.


Frissítő kellemes illata van, a házban elősegíti a tér megtisztulását.
Jó hatással van a megfázásos láz, köhögés, és fulladás esetén.


1.    Megfázás esetén 1 teáskanál bazsalikomot egy pohár vízben megfőzünk.
2.    Régóta tartó láz esetén naponta 2-3szor igyunk bazsalikom teát egy csipet fekete borssal.
3.    Szokványos megfázás esetén, köhögés orrdugulás, ¼ teáskanál bazsalikom, ugyanennyi szárított gyömbér, ½ teáskanál fahéj egy pohár forró vízhez. Igyuk naponta 2-3 szor.
4.    Fekélyes kolitis esetén 1 teáskanál bazsalikom magot áztassunk be egy pohár vízben éjszakára. Reggel leöntjük a vizet, és a magokat keverjük össze ½ pohár joghurttal, és igyuk meg.
5.    Hányinger és hányás esetén segít 1 teáskanál friss baszalikomlé, és egy teáskanál méz keveréke, naponta kétszer.



Bazsalikom a gasztronómiában

Illatot és különleges ízeket ad a paradicsomos, és padlizsános ételeknek, az olaszos tésztaételek elengedhetetlen összetevője. A bazsalikomos ecet, és olaj kiemeli a saláták ízvilágát, mindezek mellet segíti az emésztést, és antibakteriális hatású.



A bazsalikomot sose főzzük sokáig, mindig a végén keverjük az ételbe. Nyersen ahol megtörött a levele ott megbarnul, ezért csak a tálalás előtt vágjuk fel, vagy zúzzuk össze.


A pesto mártást is gyorsan készítsük, akkor kevésbé barnul meg.

Olaszországban az egyik legelterjedtebb ízesítő étel a pesto mártás.
Tradicionálisan tésztával tálalják, de kenyérre kenve vagy mártogatva is egy nagyszerű találmány. Tehetünk 1-2 kiskanállal a zöldséglevesbe is.


Kis üvegekbe töltve tetejére 1-2 ujjnyi olíva olajat öntve a hűtőszekrényben sokáig tárolható — ha teljesen leszárítottuk a bazsalikomleveleket, és ha vigyázunk, hogy amikor kiveszünk belőle, nehogy nedves legyen a kanál, hogy ne maradjon az olajréteg felett az üveg falára kenve belőle, mert akkor megromolhat

Ételreceptek


Az igazi eredeti olasz pesto bazsalikomból készül, és ha még azt is leírom, hogy attól függően milyen az időjárás egészen különböző minőségűek és ízűek a levelek . Most a hosszú száraz időszakban minden locsolás ellenére sokkal kesernyésebb a bazsalikom, ilyenkor szívesebben készítem az alábbi kevert változatotát.


Petrezselymes pesto


1 nagy csokor petrezselymet (100g), 1 csokor bazsalikomot (100g) jól megmosunk, leszikkasztjuk, letépkedjük a leveleket, és turmixgépben folyamatosan adagoljuk hozzá az olíva olajat mindaddig, amíg egy folyékony paszta állagot el nem érünk, hozzákeverünk 1-2 gerezd zúzott fokhagymát, és egy marék pirított diófélét. Mozsárban is készíthető, ekkor az íze, összehasonlíthatatlanul finomabb, ilyenkor először összezúzzuk a diófélét, a fokhagymát ehhez adagoljuk a bazsalikom leveleket. Amikor szétzúztuk, hozzáadjuk a sajtot és az olajat. Valamikor így készítették az ételeket a háziasszonyok, időt nem sajnálva, belekeverve szeretetüket. (az eredeti receptben pirított fenyőmaggal készül) majd reszelt parmezán, vagy pecorino sajtot keverünk hozzá. Ennek mennyisége ízlés szerint 50-100g közötti lehet.

Bazsalikomos paradicsomsaláta mozzarellával


Személyenként egy közepes paradicsom szeletekre vágva, és fél mozzarella sajt, 5-6 bazsalikomlevél, só, bors és jó minőségű olíva olaj kell hozzá.
Rakhatjuk felváltva egy tányérra a paradicsom és mozzarella szeleteket, de jobban szeretem darabokat tépve és rászórva, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az összevágott bazsalikom levéllel, és megöntözzük olíva olajjal. A tépett változatban a sajt jobban felszívja az olíva olajat.


Bazsalikomos olaj


1 csokor bazsalikom
500ml jó minőségű olívaolaj

A megmosott és tökéletesen leszárított bazsalikomleveleket egy vastag szájú üvegbe tesszük, ráöntjük az olajat, ha némely levél a felszínre jönne egy fakanál végével, visszanyomjuk az olajba, lezárjuk az üveget és sötét de, szobahőmérsékletű helyen 1 hónapig érleljük (célszerű az üvegre írni az érlelés kezdőnapját. Hetente 1-2 szer megkeverjük, megint csak vigyázva, hogy minden levél az olaj szintje alatt legyen. Az 1 hónapos érlelés leteltével átszűrjük az olajat egy tiszta száraz üvegbe, amelyhez válasszunk valamilyen szép formát, és néhány friss de leszárított levelet tehetünk bele, díszítés és némi aromafrissítés céljából.


Bazsalikomos ecet


Majdnem ugyanúgy készítjük, mint a bazsalikomos olajat, csak fehérborecetet, vagy fehér rizsecetet használunk hozzá, és napos helyen érleljük.
A bazsalikomos ecetet és olajat, saláták, levesek, sültek, grill ételek raguk ízesítésére használjuk, némi friss ízt, és a bazsalikom áldásos tulajdonságait varázsolva velük az ételekbe egész éven át.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr753110889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása