Mogyorós szelet-egy hagyományos sütemény
2011. szeptember 01. írta: meiszner.kati

Mogyorós szelet-egy hagyományos sütemény


Aktualitást ad, hogy megérett a mogyoró, elkezdett potyogni a bokrokról. Vendégséghez egykét nappal előbb megsüthetjük, mert jól eláll néhány napig a melegben is, adhatjuk önállóan egy teához, vagy kávéhoz, és lehet kiegészítője egy ünnepi desszertsornak, mint ahogyan Nálunk szokás volt.
Ez a sütemény számomra valóban a gyerekkort idézi fel, még a dédnagymamámtól maradt rám a receptje, és most már értem miért csak a téli ünnepek süteménye volt — a nagy melegben igen nehéz bánni az omlós vajas tésztával. Mégis a legkedvesebb vendégeimnek évszaktól függetlenül mindig megsütöm.


Tészta hozzávalói:

10 dkg vaj
20dkg liszt
1 tojás sárgája
csipet só
2-3 kanál langyos víz
A lehűtött hozzávalókat gyorsan összedolgozzuk. Igyekezzünk csak az ujjunk hegyével hozzáérni a tésztához, hogy minél kevésbé melegítsük fel, sőt a vajat először lehet egy nagykéssel összevagdalva a lisztbe dolgozni. Két egyenlő részre osztva fóliába csomagolva egy fél órára betesszük a hűtőbe.


Töltelék hozzávalói:
20 dkg porcukor
5 tojás sárgája
20 dkg darált erdei mogyoró ledarálva
3 szelet csokoládé
6 tojásfehérje
A tojássárgákat a porcukorral habosra keverjük, és a vízfürdőben felolvasztott csokit fokozatosan beledolgozzuk. Kemény habbá verjük a tojásfehérjéket, és ugyanúgy, mint a piskótánál, lágy mozdulatokkal felváltva kanalanként beledolgozzuk a mogyorót és a kikevert cukros-csokis tojássárgákat.


Kivesszük a hűtőből a tésztát és egy téglalap alakú tepsit előkészítünk - kivajazzuk, az egyik felét a tésztának kisodorjuk (megkönnyíti a tepsibe helyezést ha sütőpapíron sodorjuk ki) ez a legnehezebb mutatvány az egész folyamatban, a tésztának nagyon vékonynak kell lennie. Ráöntjük a tölteléket egy simító lappal elegyengetjük, kisodorjuk a másik lapot, és a sodrófára feltekerve ráengedjük a töltelékre, néhány helyen villával megszurkáljuk, hogy sülés közben egyenletes maradjon a felső tésztalap.


180 fokos sütőben addig sütjük csak, hogy a tészta fehér maradjon, kivéve ellenőrizzük, hogy átsült-e a töltelék. Hagyjuk a tepsiben kihűlni. Szép egyforma kocka alakúra kivágjuk, és tálra rakjuk, tetejét megszórhatjuk porcukorral.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr143194421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

monaj 2011.09.11. 15:00:29

Szia! Mit jelent pontosan, hogy 3 szelet csoki? Férjem egyik kedvenc süteményének nézem a kép alapján, úgyhogy mindenképp ki fogom próbálni!

meiszner.kati 2011.09.11. 15:15:16

@monaj: a három szelet csoki 40-60g attól függően mekkora osztások vannak az adott csokoládé táblán, és mennyire szeretnénk kiérezni a csokoládét a süteményben. Alapvetően a mogyoró íznek kell dominálnia, de mindig a saját ízlésünkhöz igazíthatunk egy receptet - ettől fogjuk szeretni.

monaj 2011.09.12. 12:30:04

Köszi! Ét- vagy tejcsokit használsz hozzá?

meiszner.kati 2011.09.12. 12:40:14

@monaj: étcsokoládét, lehetőleg minél jobb minőséget, és 70%-tól.
süti beállítások módosítása