Tarlórépás édesköményes halleves batátával
2014. november 08. írta: meiszner.kati

Tarlórépás édesköményes halleves batátával

Hogy ebben az összeállításban kié a főszerep igazán nehéz eldönteni. Először a tarlórépára esett a választásom, hogy majd a hallal egy edényben "összeszoknak " — de figyelembe véve, hogy a tarlórépa ízében teljesen azonosul a vele együtt főzött hallal, arra gondoltam, hogy színben és ízben jó kontrasztot fog jelenteni a batáta. Burgonyával szoktam többnyire készíteni ezt a levest viszont most nem akartam használni,lévén jól átfáztam, és a leves lenne hivatott megakadályozni bárminemű ebből eredő betegséget. Azt nem állítom hogy amikor már letepert a betegség azonnal  feléledünk tőle, de egy kezdődő megfázásból simán kikúrál. Lényeges hogy pontyból készítsük, amely a felső légúti betegségek esetén segíthet legyőzni a felszínen lévő vírusokat, baktériumokat.

Batátás tarlórépás halleveskis01.jpg

Hozzávalók 2 adaghoz:

1 pontyfej, vagy halaprólék
1/2 póréhagyma
2 babérlevél, 5-6 egész bors
1 evőkanál görögszéna mag
2 evőkanál olíva olaj
2 hagyma
5-6 gerezd fokhagyma
1cm-es gyömbér
120 - 160 g pontyfilé
1 közepes tarlórépa
1 közepes batáta
só, frissen őrölt bors
1/2 teáskanál őrölt koriander
1 teáskanál almaecet
chili paprika

1 teáskanál kurkumával még fokozhatjuk a hatást

Batátás tarlórépás halleveskis02.jpg

Hal alaplevet főzünk a fejből, ebbe kerül a póréhagyma felkarikázva, a babérlevél, egész bors. és a görögszéna mag.

Batátás tarlórépás halleveskis03.jpg

Az apróra vágott hagymát, gyömbért, és fokhagymát megpároljuk az olíva olajon, amikor üveges, akkor hozzáadjuk a szeletekre vágott batátát és a tarlórépát, és átsütjük a hagymával. majd felöntjük a leszűrt halalaplével, amikor felforr hozzáadjuk a darabokra vágott halfilét. 10 percig kis tűzön főzzük, és a végén jöhet bele az édeskömény szeletekre vágva, sózzuk és a fűszerekkel további 5 perc főzés után levesszük a tűzről, és belekeverjük az almaecetet. Az erős chili paprikával kedvünkre ízesíthetjük. Édeskömény zöldjével díszítjük. Mindenképpen frissen és forrón tálaljuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr46877211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása