Fűszerkert a lakásban
2014. november 21. írta: meiszner.kati

Fűszerkert a lakásban

Ha van kertünk ha nincs, télen  a növényeinkkel mindenképpen beszorulunk a lakásba. A fagyok beköszönte előtt tanácsos fokozatosan betelepíteni kedves fűszereinket a konyhába, de akár a hálószobába is. Minden fűszernövénynek van egy közös tulajdonsága antibakteriális és elpusztítja a vírusokat. Első helyre kerülhet a bazsalikom, a legjobban tisztítja a levegőt, finom illatával. Ezért több helyen is díszítheti lakásunkat bármelyik fajtájából egy-egy cserépben elültetve. Választhatjuk az indiai vagy a thai szent bazsalikomot, a lila levelűt a kis apró levelű görög bazsalikomot, vagy az aromás nagy levelű olasz fajtát.

fűszerládakis03.jpg

Használhatjuk a balkonnövényektől megüresedett ültetőládákat, és ezekben sokféle fűszernövény kerülhet egymás mellé. A mély ládákban erőteljesebben tudnak fejlődni, lévén nagyobb gyökérzetet tudnak fejleszteni. A beültetés utáni első időszakban éppen hogy a gyökérzetükkel vannak elfoglalva így ne várjuk hogy rögtön hajtani kezdenek. Szoktam virágokat és színes levelű fűszereket is beültetni, (bársonyvirág, kis virágú árvácska, juhsóska, piros levelű mangold) ezektől sokkal vidámabb egy ilyen fűszerláda, és ugyanúgy hasznosak lehetnek a konyhában,vagy a terített asztal díszítésében.

fűszerládakis05.jpg

fűszerládakis04.jpg

Az öntözés és az elegendő fény a két kritikus eleme a benti fűszertermesztésnek. Először keveset locsoljuk, szinte félszáraz legyen a földjük. Amíg meg nem indul a fejlődésük szinte nem is párologtatnak a növények és könnyen berohadhat a gyökérzet. Ügyeljünk rá hogy ne legyen pangó víz a növényeken, mert ez még tragikusabb mint a szabadföldi termesztés esetében. Másik véglet a kiszáradás. Úgyis minden nap gyönyörködünk fűszereikben, szedünk róluk a főzéshez, ilyenkor mindig nézzük meg  milyen a földjük nedvességtartalma. A beültetésnél a láda aljára tehetünk egy réteg apró kavicsot, és a földhöz is keverhetünk belőle. A felszínt borító kavicsréteg pedig a mulcsozás egyik formája.

fűszerládakis01.jpg

Válasszunk minél világosabb helyet, mint ablakpárkány, beüvegezett terasz, ha azt látjuk növényeinken, hogy gyengén fejlődnek, világoszöldek, és gyenge struktúrájúak az új hajtások, ennek fő oka a fényhiány lehet. Másik ok a tápanyaghiány. A fűszernövényeket mindenképpen biológiailag tisztán érdemes nevelni. Öntözhetjük a nyárról megmaradt erjesztett növényi levekkel, lúgosítsuk a reggeli öntözővizet, szódabikarbónával, este pedig macskagyökér főzettel locsolhatunk. A gombásodás megelőzésére a talajt permetezzük mezei zsurló teával.Egy éjszakára beáztatunk 3-4 evőkanál zsurlót, majd másnap 45-60 percet  főzzük kis tűzön egy liter vízben. Hagyjuk kihűlni, és egy permetezős flakonba leszűrjük. Hetente egyszer kétszer kezeljük vele a növények földjét.

A növények szedése

Folyamatosan egy kis ollóval, vagy késsel vágjuk le a szükséges ágakat, leveleket. Fontos ne törjük, mert a roncsolt szárrész könnyen megfertőződik, és az egész növény pusztulásához vezethet. Ha megbetegedett ágat levelet találunk  rögtön távolítsuk el, vagy ha kell az egész növényt vegyük ki! Helyére ültethetünk a zöldséges részlegeken árusított előnevelt fűszernövényeket. Ezek nem olyan ellenállóak, mint a szabad földben edzett társaik, de így is ellátnak bennünket az ínséges téli időszakban aromás leveleikkel.

Aki most kapott kedvet egy kis fűszeres virágláda beültetéséhez a fenti forrásból beszerezheti a hozzávaló növényeket. Bio földet vehetünk a kertészetekben vagy  mezőgazdasági boltokban.

Hogy mit kezdjünk asok zöldfűszerrel arról már írtam korábban itt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr336920219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzimorzi 2014.11.22. 11:21:36

Bocsi, de ez így vagy kiszárad, vagy bepenészedik. Vagy mást se csinálsz egész nap, csak a növényeket lesegeted, gondozgatod...
Üdv:
b

házisárkány 2014.11.22. 17:23:48

Vazze, legalább a vesszőket tedd ki! A többi helyesírási hibáról most inkább nem emlékeznék meg, de az, hogy képtelen vagy vesszőkkel tagolni a mondatokat, tökéletesen értelmezhetetlenné teszi a szöveget.

meiszner.kati 2014.11.22. 18:00:11

@borzimorzi: Mivel minden nap odamész valamilyen fűszerért közben a földet is meg tudod nézni milyen állapotban van, ha száraz meglocsolod ennyi az egész. Még hozzátenném, hogy a növényekkel való foglalkozás, olyan kis méretekben is mint egy virágláda odafigyelést és folyamatos törődést igényel. Idézném mit mondott ma a piacon az egyik kedvenc árusom. " Az idén már nem jövök többet, tudja 73 éves vagyok, de azért nyáron ha este fél tízkor ki kellett menni locsolni én azt is megtettem, mert amit ma el kell végezni a kertben az már holnap lehet hogy késő lesz.

Algopirin 2014.11.22. 21:35:44

Én csak gratulálni szeretnék a két előttem szólónak.

Meg hozzátenni a szokásosat: miattatok tart itt ez az ország. És sose lesz előrébb.

meiszner.kati 2014.11.23. 23:50:24

@Algopirin: Válasz mindenkinek! Valójában sajnálom, hogy a fűszernövények termesztése bárkiben is indulatokat ébresztett, még ha valóban kimaradt néhány vessző, és nem egészen kerek mondatok is előfordulnak benne. Az igazi cél az volt hogy minél többen kapcsolatba kerülhessenek a természettel, egy ilyen saját kis fűszer oázis létrehozásával. Hogy ha bármikor szükség van rá legyen otthon friss bazsalikom, vagy petrezselyem zöldje, a déli levesbe, vagy az esti salátába. Szóval Ti ültessetek fűszereket, Én meg javítok a helyesírásomon. És akkor talán valamivel jobb lesz a Világ!

borzimorzi 2014.11.25. 23:31:44

@meiszner.kati: Minden tiszteletem a nénikének, én 73 évesen már alulról fogom szagolni - jó esetben - az ibolyát. Ha van a háztartásban valaki, aki állandóan otthon van, akkor működik. Különben nem. Persze, igazad van, a hazai háztartások zömében van nyugdíjas vagy kismama, kérdés, hogy van-e kedve és ideje erre. Azt viszont saját tapasztalatból mondom, hogy sajnos, a fűtött lakásokban még a növények puszta életben tartása is komoly gond. Még az a szerencse, hogy a fűszernövények zömének eredeti otthona a mediterráneum, tehát nekik van némi esélyük.
Üdv:
b
süti beállítások módosítása