Brokkoli - egy szuperélelmiszer négy elkészítési módja
2015. március 21. írta: meiszner.kati

Brokkoli - egy szuperélelmiszer négy elkészítési módja

 

A brokkoli belülről varázsolja széppé bőrünket, most a tél után az  időjárástól cserzett érdes arcbőr is kisimul tőle. A C vitamin több benne mint a citrusfélékben. A B vitaminok gazdag forrása, Fedő nélkül főzzük így részben elpárolognak a gázképződést okozó tulajdonságai. Ha szeretnénk megőrizni hasznos tulajdonságait, akkor pedig csak 4-5 percig főzzük, pároljuk maximum. A mikor látjuk még élénkebb zöldre váltott a színe már kész is van. Ha pároltuk leöblíthetjük hideg vízzel, hogy megállítsuk a további puhulását. Legyen egy kicsit roppanós! Egyetlen ellenjavallat van, ne egyen brokkolit  aki jódhiányos., mivel megakadályozza az ételeinkben amúgy is kevés jód beépülését.

A Michigani Egyetem kutatói arra az eredményre jutottak, hogy brokkoliban lévő szulforafánnal megelőzhető a daganatképződés. Az emlőrák őssejtjeire hatva, vagyis azokra a sejtekre melyek biztosítják a daganat növekedését.

 

Az U-M Rákkutató, és Gyógyszerkutató Központ tanulmányozta milyen hatással van a brokkoli az egerek rákos őssejtjeire. Meghatározva a rákos őssejtek számát az egyes rákos daganatokban, a tudósok először azzal kísérleteztek, hogy különböző mennyiségű szulforafánt juttattak be az egerek daganatos sejtjeibe.

Az U-M kutatói megfigyelték, hogy jelentősen csökkent a rágcsálók daganataiban a rákos őssejtek száma, ugyanakkor semmilyen hatással nem volt a normál sejtekre. Emellett azt tapasztalták, hogy a szulforafánnal kezelt egereknél nem jöttek létre új daganatok.
A továbbiakban tesztelték laboratóriumi körülmények között a szulforafán hatását az emberi mellrák sejteken, és hasonló eredményekre jutottak.

A kutatás eredményeként bizonyított, hogy természetes úton is küzdhetünk a mellrák, ellen mondja a tanulmány szerzője Max S. Wicha, az U-M Rákkutató Központ. Igazgatója.
Ezek a kutatási eredmények és a forradalminak mondható „ételterápia” a tudományos világ részéről rendhagyó, ugyanakkor igen örvendetes. Különös tekintettel arra, hogy az eddig alkalmazott kemoterápia nem volt képes hatni a mellrák őssejtekre, melyek a kór kialakulásáért és továbbterjedéséért felelősek. Azt eleddig is tudtuk, hogy a brokkoli mennyire fontos zöldségféle, eme ismeretek birtokában, viszont már tudatosan használhatjuk a legkülönbözőbb ételeinkbe, nagyon sok leves kiegészítő komponenseként, krémlevesnek, avagy szinte bármihez köretként párolva, így válhat szinte minden nap táplálékunk részévé, és alkalmazhatjuk a betegségek megelőzéseként. Lehetőleg rövid ideig tartson a hőkezelése, amikor még egy kicsit roppanós, — ez a momentum nagyon jól megfigyelhető, mert a színe egy kicsit élénkebb zölddé válik, időben mérve pedig 3-4 perc.

A brokkoli különböző ételekben történő fogyasztása a vérben megfelelő mennyiségű szulforafán szintet biztosít, a tudósoknak a továbbiakban már csak a gyógyításhoz szükséges hatásos mennyiséget kell kideríteniük.

Egy másik új tudományos projekt vizsgálja a brokkoliban található szulforafán arthrosisra (osteoarthritis) kifejtett hatását. Ez a vegyület blokkolja azokat az enzimeket melyek az ízületek leépülését okozzák.

Zabpelyhes brokkoli krém leves 

A zabpehelytől érdekes textúrájú levest fogunk kapni. A zabpelyből csak kis mennyiséget adjuk hozzá, és együtt pürésítjük a többi hozzávalóval, ezért szinte lehetetlen „beazonosítani” a kész levesben. Viszont puha selymes állaga lesz, olyan igazán krémes levest kapunk, a zabpehely nyugtató tulajdonságával egyetemben.


4 adaghoz
1evőkanál olíva olaj
1 vörös hagyma
4 pohár zöldségalaplé, vagy víz
3 evőkanál zabpehely
700g brokkoli 
őrölt szerecsendió

őrölt bors, petrezselyemzöldje

Egy nagy lábosban az olajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a zabpelyhet, a rózsáira szedett brokkolit, felöntjük a zöldség alaplével, felforraljuk, és kis tűzön 4-5 percig főzzük. Hozzáadjuk a fűszereket, és a sót, mixerben pürésítjük. Forrón és frissen csészékben tálaljuk, a tetejét megszórhatjuk pár szem pirított zabpehellyel, vagy vajban pirított zsemle-kenyér  kockákkal, és az összevágott petrezselyemzöldjével. Tejszínnel, kókusztejjel, szójatejjel is gazdagíthatjuk a levest. 

Gőzölt hal brokkolival

A párolt ételek mindig gyorsan és könnyen elkészíthetőek, használhatunk rozsdamentes fémből készült párolóedényt és kínai bambuszpárolót. Ez utóbbi még hozzáad egy sajátos semmivel sem összetéveszthető könnyű illatot az ételhez.
Ugyanúgy könnyen emészthetőek is, különböző fűszerekkel ezt még fokozhatjuk, és az ízhatás is csodálatos lesz általuk.

A bambuszpárolót kínai élelmiszerüzletekben a Terebess boltjaiban, és az Asia fűszerüzletben Budapesten tudjuk beszerezni.
Egy wokban vagy a gőzölőedénynél nagyobb edényben elhelyezünk leborítva egy porcelán tálkát, és annyi vizet öntünk köréje, hogy kb félig takarja a tálkát. Amikor felforr a víz, ráhelyezzük a bambuszgőzölőt. A tálka azért kellett alája hogy a bambusz ne érintkezhessen az edény falával, különben megég.
A gőzölőben pedig szépen elhelyezzük a párolni valókat. 


2 adaghoz
2 szelet friss hal, a legjobb, ha folyami hal a ponty, ha tengeri a lazac 
1 teáskanál csíkokra vágott friss gyömbér
1 újhagyma, vagy póréhagyma
1 evőkanál világos szójaszósz
200g friss brokkoli

A halat egy hosszúkás tálba helyezzük, megöntözzük a szójaszósszal, rászórjuk a gyömbért, és az újhagymát.
Amikor felforrt a víz akkor tesszük rá a gőzölőedényt, így jobban megőrizzük — különösen a zöldségeknél — a vitamintartalmukat, 5-6 percig pároljuk, majd  a brokkolival kitöltjük a gőzölőedény fennmaradt szabad területeit. és további 5-6 percig még hagyjuk tovább párolódni az ételünket.
Ez idő alatt készíthetünk a brokkolira egy öntetet. Megolvasztunk egy kis darab vajat, belecsavarjuk fél citrom levét, adunk hozzá sót, frissen őrölt borsot, és simára keverjük.
Mindenképpen előmelegített tányérokra szedjük ki a megpárolt zöldségeket, az öntetettel meglocsoljuk, a halszeletet, óvatosan, hogy szét ne essen, mellé helyezzük.
 A hal alá tett tányérban összegyűlt levet, nagyszerűen felhasználhatjuk egy kísérő leveshez. Felforraljuk két csésze vízzel, belekeverünk egy kiskanál miso pasztát, és beletépkedünk pár korianderlevelet, vagy thai bazsalikom levelet, ha van pirított szezám olajunk azt is, tehetünk rá pár cseppet. 
Egy tálka főtt jázmin rizzsel, nagyon rövid idő alatt teljes frissen készült ebédet varázsoltunk az asztalra.  

Zöldséges- halas farfalle recept  avagy masnitészta brokkolival, és lazacpisztránggal

masnitésztakis02.jpg

A tészta kifőzésének is vannak mesterfogásai. Van aki arra esküszik hogy egy kis olajat kell tenni a főzővízbe, mások leöblítik a megfőtt tésztát, és biztos vannak még ilyen tuti "bevált" módszerek.
Az igazság az egyéni ízlésben rejlik. Azt biztosan elismeri mindenki hogy a tésztakészítésben az olasz konyhát illeti az elsőbbség, így azt is elfogadhatjuk, hogy legjobb ha tőlük tanulunk új tésztaféléket, fogásokat, szószokat és önteteket.
Tehát a főzővízbe soha ne tegyünk olajat, mert akkor a tészta nem fogja úgy beszívni a szószt. Viszont mindig kerüljön bele só, különben ízetlen lesz a tésztánk. 
Még soha sem próbáltam összeszámolni hányféle tésztát készítenek az olaszok, ebben biztos felülmúlnak mindenkit. Mivel egy tésztaszerető nép vagyunk egyre több új forma szivárog be a köztudatba, és némelyiknek már magyar neve is van. Ilyen például a farfalle, amely ugyan lepkét, vagy pillangót jelent, hát nálunk masnitészta lett belőle. Nem annyira légies, de találó.
A tésztát sokszor szoktam együtt főzni zöldségekkel, mint most teszem azt a brokkolival.

masnitésztakis01.jpg


Télen használhatunk fagyasztott brokkolit, is hozzá és elcsábulhatunk a zöldségesnél is egy kis brokkoli erejéig.

masnitésztakis03.jpg

Hozzávalók 2 adaghoz:

200 g brokkoli
200g masnitészta
120-200g lazac (lehet friss, vagy pácolt gravlax)
2 evőkanál vaj vagy olíva olaj
2 gerezd fokhagyma

friss citromlé, frissen őrölt bors

A főzés két párhuzamos folyamatból áll , melyeket nem nehéz összehangolni, és még egy salátát is össze tudunk állítani közben.

A forró sós vízbe tesszük a tésztát, és majd a főzési idő utolsó 3-4 percében,azaz félidőben beletesszük a megmosott és kisebb darabokra szedett brokkoli rózsákat.
Párhuzamosan egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, beledobjuk az apróra vágott fokhagymát, 1-2 percig pirítjuk, majd a darabokra vágott lazacot is hozzáadjuk, időnként megkeverjük, vigyázva hogy a hal szét ne essen. A friss lazacot 8-10 percig sütjük, a pácolt halat 3-4 percig.
Amikor megfőtt, a brokkolis tésztát leszűrjük, előmelegített tányérra borítjuk, a tetejére szedünk a sült fokhagymás lazacból. Friss citromlevet facsarunk rá, és borsozzuk.
Megszórhatjuk reszelt parmezán sajttal.

Brokkoli hajdinakásával

hajdinahagymasalátakis01.jpg

Amikor tudom, hogy nem sok időm lesz az az ebédfőzésre, akkor délelőtt többnyire leforrázok valamilyen gabonát egy ételtermoszban. Aztán mellé a rendelkezésre álló idő függvényében adhatunk nyers zöldségeket, ezekből tudunk salátát, vagy főtt zöldséges ételt készíteni.

A hajdina termoszban történő elkészítéséről már írtam itt

A gombát megmossuk, vékony szeletekre vágjuk, és egy apróra vágott hagymával együtt 1 evőkanál olíva olajon megpároljuk.

A hagymasalátához nagyon vékony karikákra szeljük a hagymát, egy szűrőkanálban kétszer belemártjuk a forró vízbe, majd lecsöpögtetjük Egy teáskanál finomítatlan nádcukrot 2 evőkanál almaecetet, és 1/4 teáskanál sót összekeverünk és ezzel a marináddal leöntötjük a hagymát, és jól összekeverjük.

A brokkolit szintén egy szűrőkanálban 4 percre forró vízbe mártjuk, közben két evőkanál vajat felolvasztunk, kis sóval és 1 evőkanál friss citromlével elkeverjük és amikor a tányérra kiszedjük a brokkolit ezzel az öntettel meglocsoljuk.


 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr137288405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása