Minden zöldség az ájurvéda tanításai szerint nyugtató, vagy izgatóan hat a dósákra. Így például a sárgarépa, megnyugtatja a váta és kapha dósát, de izgatólag hathat a pitta dósára, melegítő tulajdonságánál fogva. A zöldségeket együtt, és fűszerekkel elkészítve mindhárom dósa számára megfelelő lesz az étel, és hasznos minden alkat számára.
A zöldségeket attól függően mit találunk a piacon, vagy a kertünkben válogatjuk össze.
4 adaghoz
4 pohár zöldség (sárgarépa, zöldbab, karfiol, zellerszár, cukkini, okra)
8 pohár víz
1 teáskanál római kömény
6 szem fekete bors
2,5 cm-es fahéjdarab
10 szegfűszeg
5 kardamom hüvely
1teáskanál görögszéna mag
2 evőkanál ghí
½ teáskanál só
1 evőkanál koriander zöldje, vagy petrezselyem zöldje
1. A zöldségeket megmossuk és jellegük szerint, különböző formájúra vágjuk. Feltesszük egy nagy lábosban a vízzel együtt főni, és hozzáadjuk a görögszéna magokat is. Ügyeljünk rá, hogy ne puhuljanak meg túlságosan a zöldségek, egy kicsit még maradjanak roppanósak.
2. Porrá törjük, vagy őröljük a fűszereket. Egy kis serpenyőben felmelegítjük a ghít, hozzáadjuk a fűszereket, pár másodpercig pirítjuk vigyázva, hogy meg ne égjen, és a leveshez öntjük. Két percig összefőzzük, sózzuk, beletesszük az összevágott zöld leveleket, és frissen tálaljuk.
A zöldségek hőkezelésénél van egy momentum akár sütjük, akár főzzük őket, amikor a színük élénkebb lesz, mint eredetileg volt. Próbáljuk elkapni ezt a pillanatot, de nem fotózásra, hanem a fogyasztásukra. Vagyis ekkor hagyjuk abba a főzésüket, fűszerezzük és tálaljuk. Ekkor már elegendő hőkezelést kaptak ahhoz, hogy könnyebben tudjuk megemészteni, de még sok hasznos tápanyagot megőriztek magukban.
A frissen való tálalás jelentősége, hogy ha állni fog a leves a zöldségek még tovább főnek benne, elvesztik szép színüket, és megpuhulnak.
Frissen sült teljes kiőrlésű lisztből készült lepényt, és csatnit adhatunk hozzá.