Tökmagkrémes tortilla sütőtök salátával, salsával, és céklalevessel
2010. november 03. írta: meiszner.kati

Tökmagkrémes tortilla sütőtök salátával, salsával, és céklalevessel

Ez az ebéd azzal kezdődött, hogy véletlenül találtam még néhány tomatillót a kertben. Teljesen magától keltek ki a bokrok a tavalyi helyén, és mivel mindez az őszibarackosban történt, ahol tavaly próbálkoztam a paradicsomfélék félárnyékban történő termesztésével, hagytam had, növekedjenek. Aztán ahogyan nem kaptak semmilyen gondoskodást a nyár folyamán, se kapálás, se öntözés nem zavarta meg zavartalan növekedésüket, ugyanúgy az őszi betakarítás is elkerülte őket.



Lehet 15-20 percig sütőben sütni, pürésíteni és úgy keverni a kockára vágott paradicsom, paprika, zöldhagyma, fokhagyma, és koriander zöldjéből álló keverékhez, melynek kellemes olajosan savanykás ízt ad, ezt csak árnyaltabbá és frissíti a hozzáadott zöldcitrom leve.
Másik változata a salsának nyersen összeturmixolni a tomatillót, zöld chilit, vagy jelapeno paprikát, zöldhagymát, fokhagymát, korianderzöldjét, olíva olajat, sót, borsot, és zöld citrom levét. Az így kapott szósz alkalmas bármiféle mártogatáshoz.


Ne várjunk, amíg felébred a magyar mezőgazdaság, és termeszteni kezdi a paradicsom eme távoli rokonát, lehet ugyanezt a szószt paradicsommal is készíteni.
A tomatillo spanyolul „Tomate verde”, zöld paradicsom, de nem szabad összetéveszteni az éretlen paradicsommal. Egy papírszerű burokban érik meg, mint legközelebbi rokona a phisalis nevű narancssárga színű, és csodálatos ízvilágú gyümölcs. Ennek a buroknak köszönhetően nagyon sokáig eltartható, tavaly Karácsonykor készítettem az utolsó salsát belőle. A termés színe a világos zöldtől az élénk zöldig, és a lila különböző árnyalataiban változhat.

A következő egy sütőtök saláta.


2-300g sütőtök
2-3 gerezd fokhagyma lereszelve
½ teáskanál erős durvára őrölt pirospaprika

bors
1 evőkanál olíva olaj
2 evőkanál friss citromlé
1 evőkanál fekete olíva bogyó összevágva

Hosszú vékony csíkokra, julienre vágjuk a sütőtököt, besózzuk, és 10-15 percig állni hagyjuk. Kinyomjuk a levét, és összekeverjük a többi hozzávalóval. Szeretem kézzel összeállítani a salátákat, ezt is lehet erőteljesen, és intenzíven összekeverni, és az olívát csak a végén rászórni.

A következő alkotórész egy tökmagkrém.

Készíthetünk belőle több adagot is, mert 1-2 napig jól záródó üvegben eláll a hűtőben, és a reggelihez is felhasználhatjuk.


200-300g a tökmag mennyisége
2-3 zöldhagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 zöldpaprika
1-1 ½ teáskanál római kömény
1-1 ½ teáskanál őrölt koriander
2-3 evőkanál olíva olaj

őrölt fekete bors
kevés víz

A hozzávalókat összeturmixoljuk, és fokozatosan annyi vizet adunk hozzá, hogy sűrű pépet kapjunk.


A negyedik egy céklaleves csicsókával.

1 közepes hagyma apróra vágva
1 evőkanál olíva olaj
1 közepes cékla meghámozva és lereszelve
5-6 szem csicsóka szeletekre vágva

őrölt bors
1 teáskanál őrölt koriander
1 evőkanál petrezselyemzöldje
1 l víz
1 evőkanál friss citromlé

A meleg olajban megpároljuk a hagymát, hozzáadjuk a fűszereket, a céklát kevergetve 2-3 percig pirítjuk, majd felöntjük a felforralt vízzel, beletesszük a csicsókát és 8-10 percig főzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a citromlevet, és a sót, a tálaláskor megszórjuk a petrezselyemzöldjével.



Tortillákat melegítünk, de lehet frissen sült csapatival, pitával, vagy más lepény kenyérrel készíteni. A közepére halmozunk egy csík sütőtöksalátát, és szorosan feltekerjük.
A tomatillo salsába mártogatva a cékla levessel fogyasztjuk.

 

EBBŐL AZ ÖSSZEÁLLÍTÁSBÓL, MINDEGYIK RECEPT ÖNÁLLÓAN, REGGELIRE, VAGY EBÉDRE MÁS ÉTELEKKEL TETSZŐLEGESEN VARIÁLHATÓ.

 




 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr152421399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása