Édes-savanyú mártás
2016. március 05. írta: meiszner.kati

Édes-savanyú mártás

  • A kínai konyha univerzális eleme a megszámlálhatatlanul sokféle mártás.
  • Az édes savanyú mártást is alkalmazhatjuk önmagában, vagy bármilyen hallal, és hússal együtt elkészítve.
  •  A bő olajban sütést, semlegesít és teljessé teszi az édes savanyú mártás.


Könnyű dolgunk van ha minden hozzávalót előkészítünk, akkor ételünk egyszerűen és gyorsan elkészül, mindenféle kapkodás nélkül. Ez amúgy is jellemzője a keleti konyháknak, az összevágott alapanyagok, a sok kis fűszeres, mártásos tálka. Ezekből most csak egy lesz, igazából nem száz százalékosan autentikus recept, már némileg a nyugati ember ízléséhez és az itt beszerezhető zöldségekhez igazodik, oly módon, hogy azért mindeközben a lényeg sem vész el.

kinaihal02.jpg


Sült hal édes-savanyú mártásban

Készíthetjük egész halból (1 kg körüli vagy kisebb, amekkorát még ki tudunk egyben sütni) , vagy mint ahogyan most választottam 3-4 cm-es darabokban.
A hal egyaránt lehet tengeri és édesvízi, azaz hazai.

kinaihal01.jpg
Hozzávalók 2 adaghoz:


220-250 g hal
1 teáskanál gyömbér lereszelve
1 evőkanál saohszingi bor, vagy száraz sherry
1 tojásfehérje
1 teáskanál keményítő (burgonya, vagy kukorica)
csipetnyi őrölt fehér bors

3-4 fafülgomba beáztatva
50-60 g zöldborsó (cukorborsó hüvely) 2 percig blansírozva (forró vízbe mártva)
1 közepes vöröshagyma vagy 2-3 szál zöldhagyma hosszú szeletekre vágva
Az édes savanyú mártáshoz
3 evőkanál sűrű paradicsom szósz
3 evőkanál rizs vagy más semleges ecet
1 teáskanál világos szója mártás
2 teáskanál keményítő 50 ml hideg vízben feloldva
3 teáskanál cukor
3 teáskanál saohszingi bor, vagy száraz sherry
2 dl víz


A tojásfehérjét enyhén felverjük, és hozzáadjuk a gyömbért, sót, fehér borsot, és a saohszingi bort, vagy száraz sherryt összekeverjük, majd a kapott péppel bedörzsöljük a megtisztított halat. Hideg helyen lefedve 20-30 percig pácoljuk.


Amíg a hal bizonyos fehérjéi előemésztődnek, elkészítjük a mártást.


A gombát lecsöpögtetjük, levágjuk a kemény tövét, ha van, és kis kockákra vágjuk.


A zöldborsót 2 percig blansírozzuk, leszűrjük.


Egy tálban összekeverjük a paradicsomszószt, szójaszószt, cukrot, ecetet és a vízben feloldott étkezési keményítőt.

kinaihal03.jpg
Egy wokban vagy serpenyőben felforrósítjuk az olajat, beledobjuk a fokhagymát, hagymát és állandóan kevergetve 1 percig sütjük.

kinaihal04.jpg

Hozzáadjuk a fafülgombát, zöldborsót, felkeverjük a mártást, mert a keményítő szeret leülepedni, és a wokba öntjük. Felforraljuk és főzzük, amíg besűrűsödik, majd egyenlőre tegyük félre.

kinaihal05.jpg
Egy wokot vagy serpenyőt félig feltöltünk olajjal, (lehet csak 1-2 cm az olaj, ekkor gyakrabban forgassuk sülés közben a halat) és amikor felmelegedett beletesszük a halat, és süssük 8-10 percig, közben megforgatva.

kinaihal06.jpg
Egy előmelegített tálra kiszedjük a megsült halat, felmelegítjük a mártást és a tetejére öntjük.
Ha szeretnénk mindenképpen egészben tálalni a halat, de nem akarunk túl sok olajat felhasználni a sütéshez, vagy nincsen elég nagy serpenyőnk, akkor a halat félbe vághatjuk, megsütjük, és amikor óvatosan egy szűrőkanállal kiemeljük és szépen összeillesztjük. Ebben a konkrét receptben a mártás szépen betakarja az összeillesztés helyét.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr728445140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása