GABONÁKRÓL
2010. szeptember 22. írta: meiszner.kati

GABONÁKRÓL


A gabona ősidők óta a termékenység szimbóluma. A magvak széthullása és az ezt követően sarjadó új élet az emberi lét két legfontosabb mozzanatát, a halált és a születést, és ezek összefonódását jelképezi. Mindezek mellett utal a természet örök körforgására. A népek életében a gabona az élettel, a bőséggel, isteni ajándékkal volt egyenlő.


A  gabonatermesztés gyökerei Közel-Keleten keresendők. A gabonaféléket az emberek kezdetben, szemes formában és nyersen fogyasztották, később a gabonaszemeket megpirították, majd összezúzták, és megfőzték kásaként.  Az Egyiptomiak fedezték fel, hogy kelesztéssel a magvakból kenyeret lehet készíteni. Később ez a sütési eljárás a rómaiak közvetítésével terjedt el Európa szerte.
A gabonafélék táplálkozástani szempontból a legfontosabb élelemforrás. Egyik fő tápanyaguk a szénhidrát, amelynek jelentős hányada keményítő, s ez nagyon jól hasznosítható energiaforrás, hosszan tartó és egyenletes energiával látja el szervezetünket.
   
Gabonák a pázsitfűfélék családjába tartoznak.
   
Nálunk az alábbi gabonafajták a legelterjedtebbek : búza, rizs, árpa, zab, rozs, köles, kukorica, és a  hajdina mely a keserűfüvekhez tartozik.
Ősidők óta a teljes gabonaszemet felhasználták, a finomított gabonatermékek csak a múlt században terjedtek el.
A teljes mag felhasználásának fontossága abban rejlik, hogy magában hordozza az új növény kifejlődéséhez szükséges természetes erőt, ez a fehér finomlisztből már hiányzik, a ballasztanyagok, vitaminok, nyomelemek 70-80%-át is elveszítjük. Ezen kívül még klórral fehérítik.
   
A teljes mag 70%-a szénhidrátok, keményítő formájában. Ezek a liszttestben koncentrálódnak mely a mag 80%-át teszi ki. A liszttest tartalmazza a sikérnek (glutén) nevezett fehérjét.
     
A búzacsíra a mag 4%-a csíraolajat, fehérjéket, keményítőt, vitaminokat  B1, B2, B6, E, karotint, ásványi anyagokat, nyomelemeket, lipoidokat, enzimeket tartalmaz.
   
A héjrész fehérjéket, zsírt, ásványi anyagot, niacint, karotint, K, Ca, P, Fe, kovasavat, és fontos ballasztanyagokat, a cellulózt és a hemicellulózt.
   
Végül a magot a pelyva borítja, amely megvédi a környezetben levő mérgező anyagoktól.
   
Ősidők óta az emberek a gabonából készülő ételeknél a teljes magot használták fel. Ma a lisztgyártás során a csírától, és a külső rétegektől megfosztott gabonát őrlik, majd dúsítják állományjavítókkal, térfogatnövelőkkel, mesterséges vitaminokkal - ebből készül a kenyér. A szervezet számára oly fontos fehérjék, vitaminok, telítetlen zsírok, ásványi és ballasztanyagok elvesznek az ember számára.


A normális élelmianyagokkal történő táplálkozás, regeneráló, gyógyító hatású így a teljes gabonából készült kenyér többek közt olyan radikális koleszterincsökkenéshez vezet, mintha gyógyszert szednénk, annak mellékhatásai nélkül.
   
Minden gabonaféle frissen zölden nehezen emészthető, és megterheli a szervezetet. Minimum négy hónapi szárítás után fogyaszthatóak. Tehát nehéz tulajdonsággal bírnak, növelik a nyálkaképződést, amennyiben rögtön aratás után használjuk fel. Viszont ha teljesen megérve takarítjuk be a termést, és szárítjuk egész éven át, akkor könnyű, és jó étellé válnak. Zöldségfélékkel együtt elkészítve még könnyebben emészthető.
   
Amennyiben gabonafélékkel táplálkozunk, amelyek tudvalevően nehéz tulajdonsággal bírnak hogyan kerülhető el a nyálkaképződés?
A gabonaféléket nem csak önmagukban kell enni, hanem különböző zöldségekkel. Ha nem eszünk rajtuk kívül semmi mást valóban előidézhet fokozott nyálkaképződést
Mit jelent a túlzott gabonafogyasztás? Mennyi az ideális mennyiségű adag?
Ha akár mindennap de mértékkel eszünk gabonaféléket ez nem fog ártani. Az elfogyasztott mennyiség maximum annyi lehet amennyi a két összetett tenyerünkben elférne. Ártalmas nagyon sokat és nagyon gyakran enni. Ez vonatkozik mindennemű táplálékra.

A gabona emészthetősége az elkészítés módján kívül az alapos rágástól függ.
   
Ajánlások a gabonafogyasztáshoz
   
Kezdetben könnyen emészthető gabonák (rizs, köles töret, pehely) fogyasztásával lassanként szokjunk hozzá.
   
Fontos, hogy egy étkezésen belül ne együnk össze feleslegesen sokféle gabonaételt.
   
A fűszerezés az emészthetőséget javítja.
   
A nyers csíráztatott gabona nagyon egészséges a beltartalmi értékek megsokszorozódnak.


Az őrölt gabonát azonnal fel kell használni, mert rohamosan veszít értékéből. Ezért mindig frissen őröljük, és ne tartalékoljuk az őrleményt.
   
A gabona fémmel való érintkezéskor fontos enzimek mennek veszendőbe.
   
A gabonaféléket beáztatás előtt célszerű megpirítani folytonos keverés mellett, amíg kellemes illatot nem érzünk. Azért, hogy mentesítsük a gombáktól, alergénektől, leromboljuk a glutént (glutamin), elhárítsuk a nyálkaképző tulajdonságokat, és a víz maradványait lebontsuk.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr972316627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása