Bébicékla az asztalon
2013. szeptember 02. írta: meiszner.kati

Bébicékla az asztalon

bébicéklakis02.jpg

A bébicékla igen látványos eleme a terített asztalnak. Bármilyen céklamag megfelel a termesztéséhez, ugyanis amit a bébicéklamag tasakján javasolnak, nevezetesen hogy

 «A szokásosnál sűrűbben vetjük és kelés után nem egyeljük ki. Bébi céklának 3-5 cm átmérőnél szedjük. Tipp: vessük 2-3 hetes közökkel, hogy folyamatosan szedhető legyen. Házikertben kis területen „bébicékla” termesztésére ajánlott »

Egy hozzáértő nem is hinne ennek a csalafinta szövegnek, de a kísérletező hajlamú kiskerttulajdonosoknak felkeltheti az érdeklődését. Én is szeretek számomra új fajtákat kipróbálni. Egyszóval, bármilyen céklamagot sűrűn elvetünk, és nem egyeljük ki, akkor a gumók egymás konkurensei a helyért és a tápanyagért, nem tudnak olyan mértékben növekedni, végeredmény pedig a sok kis cékla.

bébicéklakis03.jpg

A héjában főtt cékla a közel keleti konyhákban gyakran szerepel a meze részeként a főétkezést megelőző tálak között. Szinte bármivel együtt adhatjuk. Praktikus megoldásként szoktam javasolni a főzőiskolában, hogy a konyhában mindig legyen kéznél egy kancsó forró víz. Szinte ugyanígy vagyok a céklával, majdnem minden főzésnél (kivéve például a borscs leves) főzök céklát, és az éppen elkészített étel jellegétől függően a hozzá illő módon készítem el, vagy ha van mártogató (dip) meghámozva magában tálalom.

Midig legyen főtt cékla az asztalon! A hagyma mellett a répafélék voltak az európai ember fő táplálékai. Gyógyhatásait tudva, változatos elkészítési módjainak köszönhetően szerepeltessük gyakran az étrendünkben!

A főtt céklát nem javaslom tárolni, mert ugyanaz vonatkozik rá is mint minden főtt ételre - három óra múlva már számunkra egészségtelen baktériumtenyészetté kezd válni.

bébicéklakis04.jpg

Ahhoz hogy a képen látható módon rajta maradjon a gyökere, amikor megfőtt a cékla a főzővízben hagyjuk kihűlni, és a szárrésznél levágjuk, majd kézzel könnyedén lehúzzuk a héját, persze óvatosan, hogy a "farok" rajta maradjon.
A képnél maradva hummusz (csicseriborsó krém), kecske feta sajt, olajbogyó, és sütőben sült padlizsán mellé tálaltam.

bébicéklakis01.jpg

A cékla hatóanyagai
A cékla sajátossága, benne található nagymennyiségű betanin, ez adja a színét, és segít a fehérjék elsajátításában, pozitívan hat a májműködésre, csökkenti a vérnyomást, és a koleszterinszintet, javítja a zsíranyagcserét.
Pótolhatatlan az elhízás, székrekedés, máj és vesebetegségek esetében, a szívbetegek diétájában, és az időskorúak táplálkozásában. A cékla gumója 14 % a-ban szénhidrátokból áll, többségében szacharózból. Levelei több fiziológiailag aktív anyagot tartalmaznak, mint gumója, 2-3 szor több fehérjét és ásványi anyagot, és vitamint. Leveleiben és gumójában C, P, és B vitaminok, aminosav, szerves savak, jódsók, vas, mangán, kálium, kalcium, magnézium, mangán, foszfor, és más szervezetünk számára szükséges nyomelemek találhatóak. Mindez meghatározza tápértékét, és fontosságát a gyógyításban, különösen a betegségek megelőzésében.


A cékla gyógyhatása
A legfontosabb, hogy a cékla méregtelenítő hatású, rendszeres fogyasztása javítja a vérképződést, vérszegénység, rosszindulatú daganatok és fehérvérűség esetében alkalmazható az étrendben. Elsősorban normalizálja a bélműködést, másodsorban értékes pigmentekhez juttatja szervezetünket.
A népi gyógyászat felhasználja gyulladás gátlóként, vizelet és hashajtóként.
Aktivizálja az emésztést, és javítja az anyagcserét.
A cékla többségében lúgos hatású ezért különösen hasznos a magas savas hatású hús és halételek mellé egy céklaköretet készíteni.


Mire ügyeljünk a vásárlásnál
A cékla fogyasztásánál, különösen nyers formában, tudni kell, hogy a fejlődése során igen intenzíven magába gyűjti a nitrátokat. Ezért legjobb, ha saját vegyszermentesen termesztett, vagy bio termesztésből származó céklát használunk. A cékla gyors rothadása a magas nitrát tartalomra utaló jel. Nálam még nyár közepéig is eláll az előző ősszel felszedett cékla, lehet, hogy tovább is eltartható lenne, de ilyenkor már kikerül a komposztba.
A fonnyadt céklát semmiképpen se vegyük meg, ez egy tárolási hiba következménye, illetve a hosszas nem megfelelő tárolásé, ilyenkor jelentős mértékben csökkennek a cékla fentiekben ismertetett beltartalmi értékei, hasznos tulajdonságai.

A bébicékla tárolása
A bébicéklát nem lehet olyan sokáig tárolni mint a nagyobb méretűeket, mert a kis gumók.hamar megfonnyadnak. Ezért télre bent szoktam hagyni a földben, és késő ősszel vastagon letakarom szalmával, innét folyamatosan szedhető, a friss cékla - már volt, hogy elfagyott, vagy mert nem takartam vissza rendesen, vagy nagyon nagy fagy érte - így a mi éghajlatunkon ez nem egy 100%-os megoldás. 

Javaslom még a sós vízben való eltevést, ecet nélkül, hogy bármihez használhassuk. Ezt két módon tehetjük, vagy tejsavas erjesztéssel, vagy főzéssel.

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr415488419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása