Egy kicsit legalábbis mindenkiben ott motoszkál a gondolat, hogy az édességet mértékkel fogyasszuk. Ahogyan a dohányos tudja hogy a cigaretta ártalmas — mégis szívja. Aztán gondoljuk az édesség és az egészség úgyis nehezen egyeztethető fogalmak, minek bajlódni vele. Azért nézzük mégis mit tehetünk hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Együnk is édességet, meg ne is ártson. Elsősorban a mértékletességen, és a megfelelő időben történő fogyasztásra helyezzük a hangsúlyt. Válasszunk természetes alapanyagokat, ezekből állítsuk össze az édességeket melyek nem terhelik túlságosan a szervezetünket. Ilyen természetes édesség, a méz, az aszalt gyümölcsök, melyek közül legédesebb a datolya. Már önmagában annyira édes, hogy a belőle készült édességhez semmilyen hozzáadott cukorra sincs szükség (amelyik csomagoláson hozzáadott cukrot tüntetnek fel azt semmiképpen se vegyük meg). Legjobb választás a friss datolya.
A datolya magas cukortartalma (70 %, vagy még magasabb) hasznos tulajdonságai mellett, egyetlen veszélye is, és ha túl sokat fogyasztunk belőle növeli a cukorbetegség kialakulásának a kockázatát.
A cukor alternatívájaként vívta ki helyét a mai táplálkozásban, de értékes tápanyagai miatt az egészséges táplálkozásban is fontos szerepe van. Hogy milyen hasznos tulajdonságai vannak a datolyának? Már néhány szem elfogyasztása, biztosítja a számunkra fontos rostanyagokat. Kalciumot, magnéziumot, vasat, káliumot, rezet, szelént tartalmaz kiemelkedő mennyiségben.
A szárított datolya jelentős antioxidáns védelmet nyújt szervezetünknek. A friss datolya pedig C, és E vitamintartalma kiemelkedő.
A datolya, népszerű édesség már a történelem előtti időkben. Észak Afrika, a Közel kelet és India területén őshonos. Alkalmazása igen széleskörű, szárítva, préselve, szirupként, édességekben, mártásokban használják, sőt még bort is készítettek belőle.
A datolya melegíti és erősíti a szervezetet, ha az emésztőrendszerünk jól működik.
Depressziós időszakban többnyire valamilyen tömény édességre vágyunk ilyenkor jó szolgálatot tesz a datolya vagy a datolya szirup.
A datolya segít az emésztésben, enyhe hashajtóhatással is rendelkezik. A szárított datolya jótékony hatása a rosttartalmának köszönhető.
A datolya szirup a vas gazdag forrása, és a fehér cukor egyik legjobb alternatívája. Külsőleg nagyon hatásos pakolás formájában az izomfájdalmak esetén.
1 Recept: Egy finom datolyás ital növeli az energiánkat és az életerőt: ehhez ha szárított datolyánk van azt kimagozva, beáztatjuk egy éjszakára vagy pár órára, a frissből pedig megmosva rögtön készíthetjük is az italt.
Személyenként 5-6 szem datolya, 1 kávéskanál rózsavíz, csipetnyi őrölt kardamom. Az áztatóvízzel együtt minden hozzávalót összeturmixolunk, és pohárba töltve tálaljuk.
A datolya nagyon tápláló, sok energiát adó - összességében az egészségünket szolgáló gyümölcs.
2 Recept: Szezámmagos datolya golyók
200 g datolya, 1 evőkanál vaj, 2-4 evőkanál szezámmag
Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, beletesszük a szezámmagot 1 percig pirítjuk, vigyázzunk hogy ne barnuljon meg túlságosan, hiszen majd a datolyával együtt is tovább fog sülni. Hozzáadjuk a kimagozott datolyát és kis tűzön tovább pirítjuk állandóan keverve, amíg egy egyöntetű puha pépes masszát nem kaptunk. Hagyjuk hűlni, és amikor már nem forró golyókat formálunk belőle.
A videó felvételből megtudható milyen édességek terhelik legkevésbé a szervezetünket. Nem a mai pergős stílusban készült, egy kicsit részletesebben, és lassabban beszélve ismertetem a három édesség elkészítését.
3, Recept: Datolyás háromszögek
Mivel ez egy linzertészta a datolyás töltelékkel, bármilyen nekünk tetsző formát is választhatunk hozzá, lehet a négyszögletestől az amorf, azaz éppen ahogy sikerült változatokig, ez az élvezeti értékét mit sem csökkenti. A képeken háromszögletű homentasok láthatóak, de a látszat csal, mert az egész formázás egy körből indul ki.
Hozzávalók
400 g liszt (fele vagy az egész lehet teljes kiőrlésű liszt)
250 g vaj
50 g finom nádcukor
2 tojássárgája
1 evőkanál citromlé
400 g datolya kimagozva
50 g szezámmag
1 evőkanál vaj
A vajat gyors mozdulatokkal összedolgozzuk a liszttel, hozzáadjuk a cukrot, citromlevet és tojássárgáját, és összegyúrjuk, majd néhány órára betesszük a hűtőbe.
A vajat felmelegítjük egy serpenyőben, beletesszük a szezámmagot, és 3.4 percig kevergetve pirítjuk, majd beletesszük a datolyát és tovább keverve kis tűzön pírítjuk, amíg egy pépes puha massza nem lesz. Vigyázzunk meg ne égjen! Hagyjuk kihűlni,majd kézzel kis golyókat formálunk belőle.
A tésztát kisodorjuk, és egy forma, vagy pohár segítségével köröket vágunk ki belőle.
Minden körre egy datolyagolyót helyezünk
Háromszögletű homentasokat formálunk ( mint az aszalt szilvás hámán táska l)
Kikent sütőlapra helyezzük a háromszögletű sütiket (akár lecsapott tetejű piramisoknak is nevezhetjük), és 160-180 fokon megsütjük. (a hőfoktól függően 25-30 perc).
4. Recept:
Diós-datolyás gyümölcskenyér
150 g datolya kimagozva
200 ml forró víz
200 g liszt
1 teáskanál szódabikarbóna
2 teáskanál bio sütőpor
100 g dió darabokra vágva
½ teáskanál fahéj
½ teáskanál gyömbérpor
80 g bio nádcukor
75 ml hidegen sajtolt mogyoró olaj (lehet más hidegen sajtolt olaj is)
2 kisebb vagy egy nagyobb sütőforma vajjal kikenve és kilisztezve
A kimagozott datolyát összevágjuk, és a forró vízben hagyjuk egy órát állni. A vizet leszűrjük, és belekeverjük az olajat..
Összekeverjük a száraz hozzávalókat, mint liszt, szóda, sütőpor, cukor, és hozzáadjuk a fűszereket, diót, és a datolyát.
A száraz keveréket elegyítjük a folyékonnyal, egy kanál segítségével, és a kikent formákba töltjük.
180 ºC-on 40-50 percig sütjük. Kivéve ellenőrizzük átsült-e a gyümölcskenyér, ha nem tegyük vissza a sütőbe még 5-10 percre.
10 percig még maradjon a sütőformában, majd rácsra kifordítva hagyjuk teljesen kihűlni.
A teljes kiőrlésű lisztből készült változat egy kicsit morzsálódni fog, de ne bánjuk, mert nagyon illik ehhez a süteményhez.
Krónikus fáradtság és nemi gyengeség esetén is segít a datolya, hogy hogyan a receptet megtalálod a Valódi Sáfrány Facebook oldalán.
Ha tetszett az írás kattints a tetszik gombra!