4 datolyából készült édesség
2015. február 26. írta: meiszner.kati

4 datolyából készült édesség


Egy kicsit legalábbis mindenkiben ott motoszkál a gondolat, hogy az édességet mértékkel fogyasszuk. Ahogyan a dohányos tudja hogy a cigaretta ártalmas —  mégis szívja. Aztán gondoljuk az édesség és az egészség úgyis nehezen egyeztethető fogalmak, minek bajlódni vele. Azért nézzük mégis mit tehetünk hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Együnk is édességet, meg ne is ártson. Elsősorban a mértékletességen, és a megfelelő időben történő fogyasztásra helyezzük a hangsúlyt. Válasszunk természetes alapanyagokat, ezekből állítsuk össze az édességeket melyek nem terhelik túlságosan a szervezetünket. Ilyen természetes édesség, a méz, az aszalt gyümölcsök, melyek közül legédesebb a datolya. Már önmagában annyira édes, hogy a belőle készült édességhez semmilyen hozzáadott cukorra sincs szükség (amelyik csomagoláson hozzáadott cukrot tüntetnek fel azt semmiképpen se vegyük meg). Legjobb választás a friss datolya.

datolyakis01.jpg

A datolya magas cukortartalma (70 %, vagy még magasabb) hasznos tulajdonságai mellett, egyetlen veszélye is, és ha túl sokat fogyasztunk belőle növeli a cukorbetegség kialakulásának a kockázatát.

A cukor alternatívájaként vívta ki helyét a mai táplálkozásban, de értékes tápanyagai miatt az egészséges táplálkozásban is fontos szerepe van. Hogy milyen hasznos tulajdonságai vannak a datolyának? Már néhány szem elfogyasztása, biztosítja a számunkra fontos rostanyagokat. Kalciumot, magnéziumot, vasat, káliumot, rezet, szelént tartalmaz kiemelkedő mennyiségben.
A szárított datolya jelentős antioxidáns védelmet nyújt szervezetünknek. A friss datolya pedig C, és E vitamintartalma kiemelkedő.

A datolya, népszerű édesség már a történelem előtti időkben. Észak Afrika, a Közel kelet és India területén őshonos. Alkalmazása igen széleskörű, szárítva, préselve, szirupként, édességekben, mártásokban használják, sőt még bort is készítettek belőle.

A datolya melegíti és erősíti a szervezetet, ha az emésztőrendszerünk jól működik.

Depressziós időszakban többnyire valamilyen tömény édességre vágyunk ilyenkor jó szolgálatot tesz a datolya vagy a datolya szirup.

A datolya segít az emésztésben, enyhe hashajtóhatással is rendelkezik. A szárított datolya jótékony hatása a rosttartalmának köszönhető. 

A datolya szirup a vas gazdag forrása, és a fehér cukor egyik legjobb alternatívája.  Külsőleg nagyon hatásos pakolás formájában az izomfájdalmak esetén.

1 Recept: Egy finom datolyás ital növeli az energiánkat és az életerőt: ehhez ha szárított datolyánk van azt kimagozva, beáztatjuk egy éjszakára vagy pár órára, a frissből pedig megmosva rögtön készíthetjük is az italt.

Személyenként 5-6 szem datolya, 1 kávéskanál rózsavíz, csipetnyi őrölt kardamom. Az áztatóvízzel együtt minden hozzávalót összeturmixolunk, és pohárba töltve tálaljuk.

A datolya nagyon tápláló, sok energiát adó - összességében az egészségünket szolgáló gyümölcs.

 2 Recept: Szezámmagos datolya golyók

200 g datolya, 1 evőkanál vaj, 2-4 evőkanál szezámmag 
Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, beletesszük a szezámmagot 1 percig pirítjuk, vigyázzunk hogy ne barnuljon meg túlságosan, hiszen majd a datolyával együtt is tovább fog sülni. Hozzáadjuk a kimagozott datolyát és kis tűzön tovább pirítjuk állandóan keverve, amíg egy egyöntetű puha pépes masszát nem kaptunk. Hagyjuk hűlni, és amikor már nem forró golyókat formálunk belőle. 

 A videó felvételből megtudható milyen édességek terhelik legkevésbé a szervezetünket. Nem a mai pergős stílusban készült, egy kicsit részletesebben, és lassabban beszélve ismertetem a három édesség elkészítését.   

3, Recept: Datolyás háromszögek

Mivel ez egy linzertészta a datolyás töltelékkel, bármilyen nekünk tetsző formát is választhatunk hozzá, lehet a négyszögletestől az amorf, azaz éppen ahogy sikerült változatokig, ez az élvezeti értékét mit sem csökkenti. A képeken háromszögletű homentasok láthatóak, de a látszat csal, mert az egész formázás egy körből indul ki.

Hozzávalók
400 g liszt (fele vagy az egész lehet teljes kiőrlésű liszt)
250 g vaj
50 g finom nádcukor
2 tojássárgája
1 evőkanál citromlé
400 g datolya kimagozva
50 g szezámmag
1 evőkanál vaj

A vajat gyors mozdulatokkal összedolgozzuk a liszttel, hozzáadjuk a cukrot, citromlevet és tojássárgáját, és összegyúrjuk, majd néhány órára betesszük a hűtőbe.
A vajat felmelegítjük egy serpenyőben, beletesszük a szezámmagot, és 3.4 percig kevergetve pirítjuk, majd beletesszük a datolyát és tovább keverve kis tűzön pírítjuk, amíg egy pépes puha massza nem lesz. Vigyázzunk meg ne égjen! Hagyjuk kihűlni,majd kézzel kis golyókat formálunk belőle.

A tésztát kisodorjuk, és egy forma, vagy pohár segítségével köröket vágunk ki belőle.

Minden körre egy datolyagolyót helyezünk


Háromszögletű homentasokat formálunk ( mint az aszalt szilvás hámán táska l)

datolyástáskakis01.jpg

Kikent sütőlapra helyezzük a háromszögletű sütiket (akár lecsapott tetejű piramisoknak is nevezhetjük), és 160-180 fokon megsütjük. (a hőfoktól függően 25-30 perc).

4. Recept:

Diós-datolyás gyümölcskenyér



150 g datolya kimagozva
200 ml forró víz
200 g liszt
1 teáskanál szódabikarbóna
2 teáskanál bio sütőpor
100 g dió darabokra vágva
½ teáskanál fahéj
½ teáskanál gyömbérpor
80 g bio nádcukor
75 ml hidegen sajtolt mogyoró olaj (lehet más hidegen sajtolt olaj is)

2 kisebb vagy egy nagyobb sütőforma vajjal kikenve és kilisztezve



A kimagozott datolyát összevágjuk, és a forró vízben hagyjuk egy órát állni. A vizet leszűrjük, és belekeverjük az olajat..
Összekeverjük a száraz hozzávalókat, mint liszt, szóda, sütőpor, cukor, és hozzáadjuk a fűszereket, diót, és a datolyát.
A száraz keveréket elegyítjük a folyékonnyal, egy kanál segítségével, és a kikent formákba töltjük.
180 ºC-on 40-50 percig sütjük. Kivéve ellenőrizzük átsült-e a gyümölcskenyér, ha nem tegyük vissza a sütőbe még 5-10 percre.
10 percig még maradjon a sütőformában, majd rácsra kifordítva hagyjuk teljesen kihűlni.

A teljes kiőrlésű lisztből készült változat egy kicsit morzsálódni fog, de ne bánjuk, mert nagyon illik ehhez a süteményhez.

 

Krónikus fáradtság és nemi gyengeség esetén is segít a datolya, hogy hogyan a receptet megtalálod a Valódi Sáfrány Facebook oldalán. 

Ha tetszett az írás kattints a tetszik gombra! 

A bejegyzés trackback címe:

https://valodisafrany.blog.hu/api/trackback/id/tr677220913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása